Bretz Gábor decemberi dupla debütje

Bretz Gáborral decemberben hat alkalommal, két szerepben találkozhat a Magyar Állami Operaház közönsége.

Bretz Gábor 19-én a Bohémélet Colline-jaként debütál, 21-én pedig, szintén első ízben, a Figaro házassága címszerepét énekli. A Bohéméletben fellép még 25-én és 27-én, a Mozart-operában 26-án és 28-án. "Szeretem ezt a két szerepet és közönséget is, aki megnézi budapesti alakításaimat"  - mondja a művész.

Bretz Gábor (fotó: Éder Vera)

A berlini Komische Oper-beli szereplése után Bretz Gábor számos megmérettetésen jeleskedett. A 2005-ös veronai Don Giovanni Énekversenyen a Leporello szerepére jelentkezők közül ő nyert, majd az athéni Maria Callas Énekverseny első helyezettje lett. A bécsi Belvedere Énekverseny zsűrijében Luca Targetti, a Scala egyik vezetője is helyet foglalt, s Bretz Gábort, mint az operett kategória harmadik díjasát, előéneklésre hívta. A Scalában mára már rendszeres vendég. 2007-ben a Salome Első katonájaként lépett fel, majd a Jenufa Öreg molnárlegényét énekelte, 2008 májusában pedig A kékszakállú herceg vára főszerepében lépett színpadra. A sydney-i operaházban Don Giovanniként debütált, a Salzburgi Ünnepi Játékokon a Figaro házassága Antonio szerepét énekelte. A 2009/2010-es évadban a Klagenfurti Opera, az Opera de Rennes és a Lipcsei Opera vendége is volt, s hamarosan a New York-i Bartók Fesztivál vendégeként Esa-Pekka Salonen vezényletével és a New York-i Filharmonikusok kíséretével A kékszakállú herceg vára című operában lép fel; a három előadásból álló sorozatban Michelle DeYoung lesz a partnere. Áprilistól a Theater an der Wien új Rigoletto produkciójára készül: Luc Bondy rendezésében Sparafucile szerepét alakítja.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 14:44 2010.12.18
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Végre láthatjuk és hallhatjuk itthon is Bretz Gábort. Hangja gyönyörű, szinpadi megjelenése szintén.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG