Brit zenei szaklap cikke a miskolci operafesztiválról

A Londonban megjelenő mértékadó folyóirat, az Opera Now idei utolsó számában a Bartók+ Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2010-es programját méltatja.

Brendan G. Carroll írásában kiemelte, hogy a Bartók+Európa 2010 Miskolci Nemzetközi Fesztivál a gazdasági nehézségek ellenére újabb ragyogó programot mutatott be. „Az európai együttesek meghívása, valamint a saját produkciók igazi kozmopolita hangulatot kölcsönöznek a vidéki fesztiválnak" - fogalmazott a kritikus, aki dicsérte Britten Lukrécia meggyalázása című művét a németországi Gerai Színház előadásában. Mint hozzátette: a darabot nehéz színpadra állítani és elénekelni, ám "ez az egyszerű, sallangmentes és határozottan megfogalmazott produkció segített összpontosítani a drámára". A szerző megjegyezte ugyanakkor, hogy nem minden színpadra lépett énekesnek ment könnyedén az éneklés angolul.

A Prágai Nemzeti Színház vendégjátékát, Mozart Don Giovannijának előadását elragadónak találta a cikk szerzője. A címszerepben szerinte Adam Plachetka személyében igazi csillag mutatkozott be.

A brit újságíró Erkel Ferenc első vígoperája, a Kolozsvári Magyar Opera produkciójában előadott Sarolta előadásával kapcsolatban felhívta a figyelmet a zeneszerző születésének 200. évfordulójára. Mint írta, már az opera nyitánya meghatározta a hangnemet, amelyet "Offenbach, Rossini és Sir Arthur Sullivan crossoverének" nevezett. Carroll szerint Laczkó Róbert különösen jó volt Gyula vitézként, Sándor Árpád pedig nagy hatású volt, mint Ordító kántor.

Janez Lotric és Rost Andrea (fotó: Bócsi Krisztián)

A cikk kitér arra, hogy Strauss Daphnéja koncertverziójához erős csapat állt fel "a kiváló Rost Andreával". Az Opera Now szerint a show igazi sztárja Kocsis Zoltán volt, aki a Nemzeti Filharmonikus Zenekart és Énekkart vezényelte.

Szombaton este a Miskolci Nemzeti Színházban rendezik a fesztivál immár hagyományos ünnepi gáláját, amelyet Kovács János vezényel. A szólisták: Jevgenyij Nyesztyerenko, a moszkvai Bolsoj Színház szólistája, a Bécsi Opera örökös tagja, valamint az I. Saljapin Énekverseny helyezettjei, vagyis Venyera Gimagyijeva (szoprán), Szvetlana Kaszjan (szoprán), továbbá a 2010-es Armel Operaverseny második helyezettje, Haja Zsolt (bariton) és a IV. Szentpétervári Énekverseny díjazottja, Igor Turcanu (tenor).

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG