Elhunyt Rózsa Vera

Londoni otthonában, életének 96. évében elhunyt a világhírű magyar zenepedagógus, énektanár, alt énekesnő, az angol királynő kitüntetettje.

Rózsa Vera a budapesti Zeneakadémián többek között Kodály Zoltán tanítványa volt. Első férje, a tragikus sorsú holokausztáldozat, Weiner László Kodály egyik kedvence volt. Rózsa 1945 óta élt külföldön, számos országban tanított, mások mellett Sarah Walker, Kiri Te Kanawa, Agathe Martel, Anne Sofie von Otter, Ileana Cotrubas, Agathe Martel, Karita Mattila, Dorothea Röschmann, Tom Krause, Martina Bovet, Komlósi Ildikó is tanítványai voltak.

Rózsa Vera (fotó: Zeneakadémia képgyűjteménye - Felvégi Andrea)

A művésznő első és meghatározó fellépései közé tartozott az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) keretében Händel Judás Makkabeus című oratóriumának előadásán az egyik zsidó nő szerepe - az előadást későbbi zeneszerző férje vezényelte. 1943-ban debütált Cherubinóként Mozart Figaro házassága című operájában az OMIKE operaegyüttesében.

A kiváló karmester, Weiner László deportálása után Rózsa Vera egy darabig bujkált, majd a svéd nagykövetségen dolgozott, ahol Raoul Wallenberg a nácizmus üldözötteinek menekítő akcióit szervezte. 1945-1946 között az Magyar Állami Operaház, 1946-51-ben a bécsi Staatsoper tagja volt. A háború alatt szerzett betegsége miatt nem tudott nagyobb szerepeket vállalni, így egyre inkább a tanítás felé fordult. Dalénekesként is elismert volt, számos modern mű bemutatója fűződik a nevéhez.

1954-től Londonban élt, dalesteket adott és a Royal Manchester College of Music tanára lett, ahol tíz évig tanított. Később a London Opera Centre, a párizsi Opera Studio, majd Londonban a Guildhall School of Music professzora lett. A világ sok táján tartott mesterkurzusokat, számos verseny zsűrijében figyelhette a fiatal énekeseket. Tanárként mindig zenei és művészi oldalról közelítette meg a technikai problémákat. Kiválóan zongorázott, transzponált, az órák többségén ő kísérte a növendékeket. Minden növendékénél az illető saját egyéniségét és hangját kívánta megtalálni, sohasem a saját egyéniségét vagy hangzásideálját próbálta ráerőltetni.

Második férjével, a brit David Nordellel 1955-ben költöztek Londonba, ahol Rózsa Vera énektanítással foglalkozott. A londoni Guildhall School of Music and Drama tanáraként kezdett mesterkurzusokat tartani jó néhány országban, később magántanárként folytatta munkáját. 1991-ben a Brit Birodalom Rendjének Tisztje kitüntetést kapta, 1992-ben a Zeneakadémia Arany Medálját, 1999-ben pedig London díszpolgárának választották - ezt a címet rajta kívül magyarként csak Kossuth Lajosnak adományozták.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 8 11:26 2010.10.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    MONGYONLE!!

  2. 7 10:37 2010.10.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Igazán megható ez a mélységes részvét, ami a hozzászólásokból árad. Rosszall
    Kit érdekel Rózsa Vera élete és munkássága, lényeg, hogy helyesen közölték-e az életkorát, vagy sem.

    Azért én megeresztek egy "Nyugodjék békében!"-t, ha nincs ellene kifogásotok. Ha már a halálhíréről szóló cikkhez kapcsolódik a topik.

  3. 6 10:35 2010.10.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Igazán megható ez a mélységes részvét, ami a hozzászólásokból árad. Rosszall
    Kit érdekel Rózsa Vera élete és munkássága, lényeg, hogy helyesen közölték-e az életkorát, vagy sem.

    Azért én megeresztek egy "Nyugodjék békében!"-t, ha nincs ellene kifogásotok. Ha már a halálhíréről szóló cikkhez kapcsolódik a topik.

  4. 5 09:33 2010.10.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ez nem teljesen biztos, Ügyvéd úr. Mert ha ezerszer megkerülte a füldet, és a dátumvonalat visszafelé ennyiszer átlépte - tudja, 80 nap alatt a Föld körül, Verne -, akkor veszthetett 1000 napot (kb 3 év), miközben azt a 3 évet mégiscsak öregedte. Tehát ne prejudikáljunk - jól mondom? -, lehet, hogy  Fidi jól számolt, csak ezt az információt kihagyták a cikkből.

  5. 4 09:30 2010.10.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A 96 év valóban nem stimmel, de a születési dátumokat nézve is nagy a bizonytalanság az interneten: a magyar Wiki szerint 1921-ben az angol és a spanyol szerint pedig 1917-ben született.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG