Erkel-érme Budapesten, Erkel-koncert Bukarestben

A születésnap után sem ér véget Erkel Ferenc ünneplése: a Magyar Nemzeti Bank emlékérmét bocsátott ki, a Gyulai Várszínház pedig Best of Erkel című produkcióját adja elő a román fővárosban.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 5000 forintos arany és 5000 forintos ezüst emlékérmét bocsátott ki Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából. Az aranyérme speciális méretével igazi különlegesség, mivel első magyar kibocsátásként került be "a világ legkisebb aranyérméje" nemzetközi gyűjtői érmeprogramba. Az MNB által kibocsátott emlékpénzeket a Magyar Pénzverő Zrt. gyártja és forgalmazza. A forgalmazás már a megjelenés évét megelőzően megkezdődött, amikor az MNB közzétette a következő évre érvényes emlékpénz-kibocsátási programját. Jelen esetben 2009. december közepén hirdették meg az előjegyzési (előrendelési) lehetőséget a 2010-es új érmékre. Az Erkel ezüst és arany érmékre azonban akkora kereslet mutatkozott, hogy a 2010. november 6-i kibocsátásra mindegyik darabot előre lefoglalták.

Arany és ezüst Erkel-emlékérme (fotó: Magyar Nemzeti Bank)
Galéria megnyitása

Nézzem meg az érméket!

Az aranyérmét Ifj. Szlávics László, az ezüstérmét Kiss György tervezte. A két emlékérme érmeképe részben megegyezik: mindkét érme előlapján megtalálhatóak a kötelező érmeképi elemek (az 5 000 FORINT értékjelzés, a MAGYAR KÖZTÁRSASÁG felirat, a 2010 verési évszám, valamint a BP. verdejel). Az ezüst emlékérmén fő motívumként Erkel Ferenc szülőházának ábrázolása, az arany emlékérme hátlapján Erkel Ferenc portréjának részlete látható. Az arany emlékérme 999 ezrelék finomságú aranyból készült, súlya 0,5 gramm, átmérője 11 mm, széle sima; az ezüst emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm, átmérője 38,61 mm, széle recézett. Az arany emlékérméből tízezer darab készíthető, az ezüst emlékérméből - különleges, ún. prooflike technológiával - ötezer darab.

Bukarestben is bemutatja a Gyulai Várszínház a Best of Erkel című produkciót, amely a kétszáz éve született magyar zeneszerző operáiból és kompozícióiból készített válogatást tartalmazza. Az esemény jelentőségét az adja, hogy Erkel Ferenc életművét Romániában - Erdélyen kívül - nem nagyon ismeri a zenekedvelő közönség, és nagy valószínűség szerint a bukaresti közönség most először hallhat ilyen komoly összeállítást a magyar zeneszerző életművéből - mondta el Bretter Zoltán, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója a produkcióról. A november 13-i koncerten, amely az idén fennállásának hatvanadik évfordulóját ünneplő bukaresti Ion Dacian Operettszínház harmadik alkalommal megszervezett zenei fesztiváljának része, fellép Tokody Ilona, Bazsinka Zsuzsanna, Cselóczki Tamás, Muskát András, Wagner Lajos és Rendes Ágnes operaénekes, Kassai István zongoraművész, valamint a Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórus.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG