Halhatatlanok búcsúztatói

Melis György búcsúztatása december 14-én 10:30-kor lesz az Operaház előcsarnokában, Albert Tamás temetése pedig december 10-én 14:15-kor lesz a Rákospalotai temetőben.

Melis György Szarvason születt szlovák paraszti családban 1923. július 2-án. A szarvasi evangélikus gimnázium elvégzése után 1943-ban a Műegyetemen kezdte el tanulmányait, majd 1945-től 1951-ig a Zeneakadémián Rosti Anna, Molnár Imre, Révhegyi Ferencné és Sallay Józsa növendéke volt. 1949. október 19-én debütált az Operaházban a Carmenben Moralesként. Melis Györgyöt nemcsak kiemelkedő énekesi képességei, hanem kiváló színészi adottságai tették nagy művésszé, így tudott hiteles lenni a bariton fach lírai, drámai és buffoszerepeiben egyaránt.

Albert Tamás 1958-ban született Budapesten, 1986-tól a Honvéd Művészegyüttes tagja, majd 1989-től az Operaház magánénekese. A szegedi, debreceni és miskolci színház vendégművésze. Elsősorban az olasz repertoárban jeleskedik: főbb szerepeit Puccini (Manon Lescaut, Bohémélet, Tosca) és Verdi (Rigoletto, Don Carlos) műveiben énekelte, de fellépett Erkel Bánk bánjának címszerepében és Orff Carmina Buranájában is.

A két művész néhány nap különbséggel távozott közülünk november utolsó napjaiban. Requiescant in pace!

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

 
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

London - Rigoletto - 2012. április 20-22.

Merüljön el a brit metropolisz nyüzsgő forgatagában, és tekintse meg a John Eliot Gardiner vezényelte Rigolettót a Covent Gardenben!

Milánó - Tosca - 2012. május 12-14.

Jöjjön velünk Milánóba, és tekintse meg Puccini egyik legnépszerűbb operáját a Teatro della Scalában!

Milánó - Aida - 2012. március 9-11.

Tekintse meg Verdi Aidáját Franco Zefirelli klasszikus rendezésében a páratlan akusztikájú Teatro alla Scalában!

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG