Háry János budapesti-debreceni koprodukcióban

A debreceni Csokonai Színház és a Magyar Állami Operaház közös előadásaként viszik színre Kodály művét, amelynek rendezője Vidnyánszky Attila.

Vidnyánszky Attila - fotó: Dudás Ernő

Népi és nem népies, magyar és nem magyaros - ez jellemzi Kodály Háry Jánosának zenéjét, és a debreceni-budapesti előadást is. Az erős magyar karaktereket felvonultató előadás valójában nemzetközi produkció, mert a színpadképet Olekszandr Bilozub ukrán tervező, a jelmezeket a román Bianca Imelda Jeremias készítette. A búza, a kenyér, az élet szimbólumaiból indul ki a rendező és a díszlettervező az előadás látványvilágához: Majland mézeskalács lesz, a franciákat sütemény és bagett jellemzi, a díszlet meghatározó eleme pedig a tulipános láda motívumait idéző csipkefal, amely remek akusztikai körülményeket is teremt. A színpadképhez organikus anyagokat, szalmát, nádat használnak fel, könnyen bontható és építhető elemeket, a forgószínpadra épített színpadképhez pedig nincsenek függő elemek, így az könnyen utaztatható.

A kerettörténet résztvevői, a kocsmában Háry kalandjait hallgatók is kettős szerepben végig színen vannak: Napóleon korcsmárosként, a császárné korcsmárosnéként. A hallgatók így válnak fokozatosan maguk is olyan álmodozóvá, mint az obsitos, akikből kettő lesz színen, hiszen az idős Háryt Miske László játssza, a fiatalt Haja Zsolt énekli. Az előadásban a Kodály Kórus és a Bányai Júlia Iskola gyerekkara, valamint a debreceni Hajdú Táncegyüttes tíz pár táncosa is közreműködik Gemza Péter koreográfiájára. 

Az előadás debreceni premierje április 29-én lesz, budapesti előadásokra a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon július 7-én, 8-án és 15-én kerül sor. Horváth Ádám miniszteri biztos véleménye szerint az Erkel Színházba 2012-ben "költözhet be" a Háry János (tervezi azonban, hogy az idén 100 éves épületről még ebben az évben megemlékeznek valamilyen koncerttel, ünneppel). A Szabad Tér Színház a produkció utazási, előadási, valamint a szereplők költségeit viseli, az előadás teljes költségén 10-10 millió forintos arányban a budapesti Operaház és debreceni teátrum osztozik. 

A debreceni Csokonai Színháznak nem ez az első koprodukciója, így jött létre 2009-ben az Aida, 2010-ben a Borisz Godunov - mindkettő a Szabad Tér Színházzal - 2011-ben a Carmen - az Opera-Theatre d'Avignon et des Pays de Vaucluse, az Opera de Reims és az Opera de Massy együttműködésével -, a Magyar Állami Operaház gyakorlatát azonban eddig nem jellemezte az előadások együttes létrehozása. Horváth Ádám azonban jelezte, ilyen együttműködéseket más fővároson kívüli, esetleg határon túli együttesekkel is tervez, tekintve, hogy pályázik a főigazgatói posztra. Úgy tudja, vannak versenytársai, de hogy kik és hányan, arról nem nyilatkozott. A jobb kooperáció előmozdítása érdekében április 28-án egy konferencián vitatják meg a felmerülő kérdéseket, erre azok az intézmények és szervezetek kaptak meghívást, akik "az operajátszással valamilyen módon foglalkoznak".

Az MTI kérdésére, hogy minden a következő évadra tervezett premier meglesz-e, Horváth Ádám azt válaszolta, igen. Igaz, Kocsis Zoltán visszalépett az Arabella vezénylésétől, noha minden kívánságát teljesítették, helyette a nyíregyházi születésű, de régóta Németországban dolgozó, és az esseni operaházban Richard Strauss-művek vezénylésével nagy hírnevet szerző Stefan Soltesz vezényli az operát Háry Jánost dirigáló Kocsár Balázs asszisztensi közreműködésével.

Nézzen utána a Fidipédián!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG