Holender cáfol?

Az osztrák sajtó értesülései hatalmas hullámokat vetnek, miszerint a Harangozó-Holender páros helycserés támadással venné át a Magyar Állami Operaház vezetését.

Középen Ioan Holender. Opera Europa sajtótájékoztató (fotó: Végh Dániel)

Középen Ioan Holender az Opera Europa őszi sajtótájékoztatóján

Óvatos, sőt visszafogott nyilatkozatot adott a távozó bécsi opera-igazgató, Ioan Holender azzal a hírrel kapcsolatban, hogy Budapestre szerződne, a Magyar Állami Operaház vezetőjének, és hogy erről már a magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral is tárgyalna. A hír először az Österreich című bulvárlapban jelent meg, majd hamar szárnyra kapott a Lajtán innen és újra azon túl. Holender csak annyit volt hajlandó megerősíteni, valóban értésére adták, hogy érdeklődnek Budapestre szerződtetésének lehetősége felől, de ez semmilyen szempontból sem öltött konkrét formát. Péntek délben az osztrák hírügynökség ilyen értemű jelentését többek között a Der Standard és a Die Presse című osztrák politikai napilapok weboldalai is idézték.

Mindeddig nem reagált ezekre az értesülésekre Harangozó Gyula, a bécsi opera balletigazgatója. A budapesti opera balettjének volt vezetője, akivel kapcsolatban ugyanebben a hírben felröppent, hogy a 74 éves, temesvári születésű Holender művészeti vezetése esetén ő igazgatná a Magyar Állami Operaházat. Az Operából eddig sem az MTI, sem mások érdeklődésére nem reagáltak a hírre. Az Österreich hírét taglalva az Index arra is emlékeztetett, hogy a Fidesznek korábban nagy tervei voltak ezen a poszton Káel Csaba opera- és filmrendezővel.

A bécsi Staatsoper sajtóreferense arról tájékoztatta a Fidelio.hu-t, hogy "Holender úr az együttműködés iránt valóban érdeklődését mutatott, ám az ügyben konkrétumokról nem esett szó."

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 10:26 2010.07.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ha a hír mégis valós lenne, a személye garancia lenne a Magyar  Állami Operaház sikeres további működéséhez. . Holender ur a Bécsi Állami Operaház főigazgatója 1992.-év óta, három alkalommal hosszabbították meg a szerződését. Így ezt a posztot személye tölti be a leghosszabb ideje.Óriási szakmai

    hozzáértéssel, sikerrel!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG