Ivan van Kalmthout a Berlini Staatsoper élén

A holland szakember Barcelonából érkezik Berlinbe, ahol jelenleg a Gran Teatre del Liceu művészetiigazgató-helyettesi pozícióját tölti be.

Ivan van Kalmthout

A holland szakember, aki Jürgen Flimm intendással és Daniel Barenboim fő-zeneigazgatóval már egy éve "távmunkában" dolgozik együtt, a 2011/2012-es évad összeállításában tevékeny szerepet játszott.

Ivan van Kalmthout sok évig hegedült  - az Utrechti Ifjúsági Zenekar tagja volt -, ennek ellenére azonban nem lépett zenei pályára, hanem üzleti tanulmányokat folytatott a Nijenrodei Egyetemen. Az amszterdami Pieter Alfering Ügynökségnél kezdte karrierjét, majd az antwerpeni Flamand Operához került. Innen Hamburgba hívták, ahol az intézmény napi működéséért volt felelős.

Három évvel később került a Liceuba, ahol az opera hosszú távú művészi koncepciójának megvalósításáért felelt. Ivan van Kalmthout többek között a 2. Nemzetközi Énekversenyen Pekingben, a moszkvai Csajkovszkij Versenyen, valamint a hertogenboschi nemzetközi énekversenyen volt zsűritag.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG