Kétszáz főt bocsátanak el az Operaházból

Április elsejével indul a csoportos létszámcsökkentés a dalszínházban, derült ki a február 6-i rendkívüli társulati ülésen.

"Ma sajnos nem az a kérdés, hogy 10 vagy 20 vagy 30 százalékos béremelést adjunk. Az Operaház büdzséjét a múlt év végén 815 millió forinttal csökkentette a fenntartó, január óta nem a jelenlegi létszámra - 885 közalkalmazottra - elegendő bérkeretet folyósítanak számunkra, hanem a létszámcsökkentéssel előírt 668 főre kapunk pénzt, ami az évad végére komoly lukat üt a költségvetésünkön. Ennek ellenére ezekre a hónapokra is mindenki a teljes fizetését kapja meg" - magyarázta a helyzetet a Ókovács Szilveszter, aki 2011 augusztusától vezeti a dalszínházat.

Ókovács Szilveszter (fotó: MTI, Máthé Zsolt)

Január óta folyik és február 15-ig tart az egyeztetés a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa és a szakmai érdekképviseletek között. A létszámcsökkentést, a működés szerkezeti átalakítását végre kell hajtani - tette hozzá a vezető, ugyanakkor megjegyezte, hogy a gazdasági környezethez képest igen "puha kivezetésre" kerül sor. Ezen azt értette, hogy a távozók 6-8 havi felmentési idővel és ugyanennyi végkielégítéssel kerülnének ki a státuszukból, vagyis csaknem egy évig biztosítva lenne az egzisztenciájuk, ez az Erkel Színház újra megnyitásáig hidalná át többek helyzetét. A végkielégítésre a kormánynak külön forrást kell biztosítania, 1 milliárd 60 millió forintot.

Április elsejével elvileg 217 közalkalmazott tagtól kellene a háznak megválnia (korábban 180 fő körüli számról lehetett hallani). A kormánybiztos a múlt heti kormányülésen elmondta, hogy a dalszínház működőképessége ezzel a kondícióval nem tartható fönn, az előirányzatot túlzónak tartja. Ókovács Szilveszter szeretné elérni a szakmai egyeztetések során, hogy e létszám körülbelül 20-25 százalékát megmentsék, és "csak" 180-200 munkatársat kelljen elbocsátani. Ez olyan gondolkodást, egyeztetést igényel, hogy a magasabb jövedelműek közül többeknek a közalkalmazotti munkaviszonya szűnjön meg. Az elbocsátások tehát javarészt a magánénekeseket érintenék. Ókovács Szilveszter úgy vélte, hogy a zenekar, balettkar és a műszaki kar nélkül nem üzemeltethető az Operaház, bár ezeknél a táraknál is szükség lesz kisebb mértékű karcsúsításra.

A kormánybiztos a társulat előtt felidézte, hogy az utóbbi kormányülésen azt is hangsúlyozta, nemcsak a működőképesség, hanem a jövő szempontjából is megkerülhetetlen, hogy jövő év elején nagyjából 150 új szerződést kössenek. A tervek szerint a 2012. december 8-án megnyíló Erkel Színházban abban a hónapban még néhány előadást tartanak, majd egy "szellősebb" 2013 januárja után májusig tervezik az évadot. Kiemelte: próbaéneklések, próbatáncok és zenekari próbajátékok lesznek, és az operaházi "előélet" előny lesz, de nem garancia, természetesen mindenkinek meg kell felelnie a mércének.

A Magyar Állami Operaházzal kapcsolatos összes hírünket erre a linkre kattintva találhatja meg.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Mintha és majdnem

Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

WAMP pop-up store a MOM Parkban

Közel húsz magyar designer termékét felvonultató ideiglenes butik várja a nagyközönséget május 18-26. között.

Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

Táncfilm Jákob párnájáról

Ugrin Gábor

Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Pataki András a soproni színház igazgatója

gyerekszínjátszók

Az új igazgató május 23-án sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG