Kettős bemutató a Kolozsvári Magyar Operában

Demény Attila Az utolsó meggymag és Dmitrij Sosztakovics Rayok, avagy az antiformalista mutatványosbódé című kamaraoperáját láthatja a közönség. A Kolozsvári Magyar Opera dupla premierjére január 13-án kerül sor.

Demény Attila

Az utolsó meggymag című opera librettóját Örkény István azonos című egyperces novellája nyomán a 2009-ben elhunyt Kossuth-díjas költő, Lászlóffy Aladár írta, zeneszerzője Demény Attila, rendezője pedig Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze. A darab az utolsó négy magyar történetét meséli el. A szereplők szánalmas állapotban vannak, négyük közül ugyanis csak egy emlékszik a nevére, tudja, hogy Siposnak hívják, de süket és rossz a memóriája. Két társa rendőri felügyelet alatt áll, de már nem emlékezik, miért, míg a negyedik magyar mindig mindennel ellenkezik. Valamennyien egy meggyfa körül élnek, és a gyümölccsel, valamint annak összetört magjával táplálkoznak.

A mű 2007-ben íródott, ősbemutatója a budapesti Művészetek Palotájában volt 2007 szeptemberében a Budapesti Kamaraopera és a Kolozsvári Magyar Opera közös produkciójaként két másik Demény-operával együtt. Akkor a zeneszerző  így nyilatkozott a Parafarm, az Állatfarm és Az utolsó meggymag kapcsán: "Mindhárom történet olyan személyes, illetve közösségi egzisztenciális helyzetekről szól, amelyekben már alig lehetséges az értelmes, összefüggő beszéd, helyette emlékek, indulatok hangulatok bukkannak föl a mélyből. Ez a történet a veszteseké, a folyamatos kudarcé, a csalódásoké, a magányé, a rögeszméké, vagy inkább egy nagy utazás a megint szertefoszlott illúziók nyomában." Az előadás szereplői Pataki Adorján, Laczkó Vass Róbert, Sándor Árpád, Viola Gábor és Bogdán Zsolt, a karmester Incze G. Katalin.

Az est második darabja, Dmitrij Sosztakovics Rayok, avagy az antiformalista mutatványosbódé című alkotása a Sztálin-korszak egyik jellegzetes eseményét, a pártgyűlést eleveníti fel. Az erőteljesen stilizált, morbid humorú előadást Demény Attila állítja színre, a díszletelemek és kellékek tárából nem hiányzik a marcipánból készült Sztálin-fej, amelyet feldarabolnak és tejszínhabbal felszolgálnak a közönségnek a csütörtöki bemutató után, amelynek közreműködői Keresztes Sándor és Laczkó Vass Róbert, valamint a Mányoki Mária, Pataki Enikő, Sipos László, Székely Zsejke, Venczel Péter,  Veress László, Vigh Ibolya, Viola Gábor összetételű kamarakórus, a zongoránál pedig Rónai István ül.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG