Kolozsváron bemutatták Verdi Attiláját

Verdi ritkán játszott operáját Selmeczi György rendezésében és vezényletével október 28-án mutatta be a Kolozsvári Magyar Opera.

Csupa energia és döngő kíséret - így jellemzik a zenei szakírók az 1846-ban keletkezett, Attila hun királyt tragikus hősként bemutató operát. "Nullbüdzsés produkciót állítunk ki, mert a színháznál befagyasztottak minden új produkciót. Költségeink a negyvenezer forintot sem érik el, az énekesek fizetését 25 százalékkal csökkentették" - részletezte a produkció körülményeit a karmester-rendező és hozzátette, hogy a közönséget nem hagyhatják cserben, ezért fekete-fehér színkombinációban minimal art stílusú előadást visznek színre (a látvány Silló Sándor és Venczel Attila munkája). A félig szcenírozott előadásban egy videóinstalláció is látható. Selmeczi kifejtette, az előadásban az Attila, Ezio, Odabella és Foresto közötti konfliktusok állnak a középpontban, sűrű szövésű kamaradráma bontakozik ki, semmiképpen sem történelmi revü.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és Opera

"Ez a mű alkalmas arra, hogy felkeltse a ma nézőjében az érdeklődést, hiszen a népvándorlás korával kapcsolatban erősen hiányosak az ismereteink" - jegyezte meg a rendező-karmester, aki a darabot majdnem tíz évvel ezelőtt, Verdi halálának 100. évfordulója alkalmából már megrendezte az első Bartók + Verdi Nemzetközi Operafesztiválon. Akkor Náray Tamás egy zárt ruhakollekciót készített az előadáshoz, amelyben a hunok punkként, a rómaiak édeskés kispolgári ízlésű öltözetekben jelentek meg a graffitis falak között. A rendező ezúttal azonban Attila ellentmondásos személyiségére koncentrál: mint mondta, nem az ellene összeesküvők sikere, hanem Attila saját döntése, hogy belátja, az ő ideje lejárt, és elfogadja a halált a gyönyörű gyilkostól, Odabellától.

A két őszi előadáson - a premiert követően november 2-án - Attilát Sándor Árpád, Odabellát Kele Brigitta, Eziót Naphegyi Béla, Forestót Pataki Adorján személyesíti meg. A darab tavasszal tér vissza a repertoárra, és Selmeczi György azt reméli, hogy nyáron bemutathatják Budapesten is.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG