Konwitschny elégedetlen

A rendező január 1-től távozik a lipcsei operából, ennek oka a város kulturális politikájával és Ulf Schirmer intendánssal való elégedetlenség.

Mint néhány napja megírtuk, Peter Konwitschny távozik a német városból, döntése pedig meglepte a Ulf Schirmer intendáns-karmestert. A hirtelen elhatározás mögött azonban nem betegség az ok, hanem az, hogy a (jelenleg még) főrendezőnek komoly vitái voltak Ulf Schirmerrel, aki a következő évad műsortervéről például nem egyeztetett vele. Konwitschny a város kulturális politikáját is bírálta, véleménye szerint Schirmer kiszolgálta azt a várakozást, hogy népszerű és hagyományos előadásokat kínáljanak, hogy új közönséget nyerjenek meg, míg Schirmer a város szerint e téren kitűnően teljesített. 

Peter Konwitschny

Peter Konwitschnynek azonban továbbra is az a véleménye, a politikusoknak egyszer meg kellene érteniük, hogy az opera műfaja sokkal értékesebb, az emberek formálásának sokkal jobb eszköze, semmint csupán hagyományos, múzeumi produkciókat nyújtsanak a közönségnek. Hiú remény és jókora tévedés - vélte az MDR rádiónak adott nyilatkozatában -, hogy a hagyományos előadások új nézőket hoznának az operaházaknak.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG