Konwitschny távozik Lipcséből

Ulf Schirmer intendáns-karmestert meglepte a döntés, de tiszteletben tartják a 66 éves sztárrendező elhatározását.

Konwitschny váratlanul jelentette be, hogy 2012. január elsejével távozik a lipcsei operaházból. A vezetőséget meglepte a döntés, de tiszteletben tartják a 66 éves rendező elhatározását, és megköszönték, hogy annyiféle szokatlan és izgalmas estét hozott létre a lipcsei dalszínházban.  Konwitschny az egyik legnagyobb egyéniség a kortárs operajátszásban - fűzték hozzá. 2008-ban szerződött hat évre a lipcsei társulathoz, megállapodása 2014-ben járt volna le. Decemberben beteget jelentett, és Verdi Macbethjének premierjén, amelyet ő állított színpadra a tőle megszokott huszonegyedik századi környezetben, már nem is volt jelen. Még nyitott kérdés, hogy Christoph Willibald Gluck Iphigenia Taurisban című, júniusra tervezett bemutatóját vajon vállalja-e. A társulat reméli, hogy rendezői tevékenységét nem fejezi be Lipcsében, készek vele dolgozni - mondta opera szóvivője, Heike Neumann. Kérdés az is, vajon a nürnbergi színházban január végén esedékes Traviata-rendezését abszolválja-e.

Peter Konwitschny

Peter Konwitschny 1945-ben született Frankfurt am Mainban, és Lipcsében nőtt fel. Operarendezői tanulmányait Berlinben végezte. 1980 óta neves operaházakban rendez (német színpadokon, Baselban, Grazban, Párizsban és Barcelonában). 1994-ben egy Händel-darab rendezésével hívta fel magára a figyelmet. 1992 óta a Berlini Művészeti Szabadakadémia, 1996 óta a Szász Művészeti Akadémia tagja. A világ számos főiskoláján és egyetemén tanít rendezést, dramaturgiát, színpadi rendezést. Rendezései közül a legjelentősebbek: Jarrel Cassandre-jának ősbemutatója a párizsi Châtelet Színházban, A csárdáskirálynő Drezdában és Grazban, Fidelio, A kékszakállú herceg vára, a Várakozás Baselben, Aida, Macbeth, Falstaff Grazban, Parsifal, Trisztán és Izolda Münchenben, Lohengrin, Wozzeck, Mahagonny város tündöklése és bukása, Lulu Hamburgban, Az istenek alkonya Stuttgartban, az Intolleranza és a Don Giovanni Berlinben, idén A pikk dáma Grazban.

Peter Konwitschny rendezőként nem járt Magyarországon, de 2008-ban a Bartók+... Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon Halott vagy élő színház címmel tartott elméleti előadást. Ugyanekkor játszotta a fesztiválon a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház Konwitschny Anyegin-rendezését, 2010-ben pedig a Magyar Állami Operaházban vendégszerepeltek a pozsonyiak a Pillangókisasszonnyal.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG