Lemondott Győriványi Ráth György

A Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatója - a posztra hamarosan kiírandó pályázatra tekintettel - visszaadta megbízását Ókovács Szilveszter kormánybiztosnak, az intézmény múlt héten kinevezett vezetőjének.

Győriványi Ráth György

A kormánybiztos megköszönte Győriványi Ráth György karmester tizenegy hónapos munkáját és önzetlen lépését, amellyel lehetővé tette a pályázat mielőbbi lefolytatását. Leszögezte, hogy a továbbiakban is igényt tart a művész közreműködésére operaházi produkciókban, ezért megerősítette és aláírta a Győriványi Ráth Györggyel kötött karmesteri szerződést, amely a 2011-12-es évadban változatlanul 22 estére, köztük több premierre is vonatkozik.

Ókovács Szilveszter 2011. augusztus 22-től kormánybiztosként irányítja a dalszínházat, és már első interjújában utalt rá, hogy a főzeneigazgatói poszton változások várhatók. Mint elmondta, azt látja, hogy egy komoly fiatal karmester nemzedék van, amelyikre támaszkodhatna, ezek között szívesen együtt dolgozna Héja Domonkossal, de másokkal is "kötelékben" szeretne repülni. Győriványi Ráth Györgyöt Ókovács remek karmesternek tartja, olyannak, aki járja a világot, és az a véleménye, hogy "vezényeljen az Operaházban is, de nem érdemes idebéklyózni fő-zeneigazgatóként". Az Operaházban az évadnyitó társulati ülést szeptember 5-én tartják, napokon belül tehát várhatóan újabb bejelentésekre számíthatunk.

Győriványi Ráth Györgyöt 2010. október 6-án nevezték ki főzeneigazgatónak, megbízatása eredetileg 2012. december 31-ig szólt. A karmester korábban már többször is betöltötte hosszabb-rövidebb ideig az Operaház főzeneigazgatói tisztségét. Az első Orbán-kormány alatt nevezték ki először, a karmester személye és tervezett szervezeti változtatásai azonban megosztották a társulatot. 2002-ben Görgey Gábor miniszter leváltotta, majd 2006-ban Hegyi Árpád Jutocsa újra őt nevezte ki a dalszínház élére, de nem sokkal később, 2006. júliusában Vass Lajos visszavonta megbízatását. Az Operaház vezetőváltásainak történetét ebben a cikkünkben írtuk meg részletesen, Győriványi Ráth György életrajzát ide kattintva olvashatják el.

Győriványi Ráth György szűk egy éves megbízott főzeneigazgatói működése alatt végig blogot vezetett a Fidelio.hu-n. Utolsó bejegyzése, melyben elköszön olvasóitól és feltárja visszavonulásának okait, ide kattintva található meg.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 3 22:29 2011.09.03
    -
     
    -1

    ezt olvassátok el, ez mindent visz: http://www.borsonline.hu/news.php?hid=46270%2Ffekete-magia-pusztit-az-operaban elképzelem Győriványit, amint a Tokody nevű birkáját megöli

  2. 2 16:29 2011.09.02
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Kedves Gyuri, sajnálom, sok jó előadást és koncertet kívánok Neked!

  3. 1 14:57 2011.09.02
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Frankó Tünde nyílt levele némi kétséget ébresztett afelől, hogy Győriványi a megfelelő székben ül-e. Így helyeslem a döntést.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG