Luisi csomagol

A Semperoper fő-zeneigazgatójának a következő évad végén járna le a szerződése, de hirtelen döntése értelmében már a február végi két Wagner-operát sem fogja dirigálni Drezdában.

Fabio Luisi

Fabio Luisit 2004-ben nevezték ki a szászországi operaház fő-zeneigazgatójának. Akkor elődje, Bernard Haitink állt fel azonnal a székből. Mivel Luisi nem kívánta megújítani szerződését, és 2012-től a zürichi operaházban felkínált fő-zeneigazgatói posztot foglalja el, Christian Thielemann lép nyomaiba Drezdában. Thielemannt azonban már a 2011-es újévi koncerten láthatják dirigálni a ZDF német televízió nézői. És ez az oka annak, hogy Luisi azonnal lemondta minden drezdai kötelezettségét, és csomagolni kezdett: ő ugyanis semmit nem tudott erről.

Luisi tisztségével járó javaslati, konzultációs és egyetértési jogát látja megsértve azáltal, hogy a Semperoper és a ZDF a tudta nélkül egyezett meg a koncert közvetítéséről. A karmester szerint a szálakat Ulrike Hessler, a müncheni opera jelenlegi kommunikációs és marketingigazgatója, a Semperoper jövendő vezetője, és Jan Nast, a Staatskapelle igazgatója mozgatják, emellett a pénz is jelentős szerepet játszik a szerződésben. A ZDF nézői eddig a Berlini Filharmonikusok újévi hangversenyét láthatták, jövőre azonban Thielemann dirigálását élvezhetik. Luisi ezt is fontos érvnek látja: német zenekar élén német karmestert akarnak látni a német tévénézők.

A Staatskapelle jelenleg Skandináviában turnézik, a zenekart Neeme Järvi vezényli. Fabio Luisi ugyanúgy beteget jelentett, mint ahogyan - a Semperoper közleménye alapján - az idei évadban már több alkalommal tette. Azokon az estéken Christian Thielemann és Christoph Eschenbach állt a karmesteri pulpituson.

Drezdában februárban és márciusban a ház újra megnyitásának 25. évfordulóját ünneplik. Ennek keretében sor kerül koncertekre - köztük egy 16. századi mű Isabel Mundry által átdolgozott változatának ősbemutatójára -, valamint Franz Schmidt Notre Dame című operájának premierjére is. A Semperoper menedzsmentje egyelőre keresi a megoldást és Luisi helyettesét ezekre az alkalmakra.

Nézzen utána a Fidipédián!

 
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

London - Rigoletto - 2012. április 20-22.

Merüljön el a brit metropolisz nyüzsgő forgatagában, és tekintse meg a John Eliot Gardiner vezényelte Rigolettót a Covent Gardenben!

Milánó - Tosca - 2012. május 12-14.

Jöjjön velünk Milánóba, és tekintse meg Puccini egyik legnépszerűbb operáját a Teatro della Scalában!

Milánó - Aida - 2012. március 9-11.

Tekintse meg Verdi Aidáját Franco Zefirelli klasszikus rendezésében a páratlan akusztikájú Teatro alla Scalában!

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG