Mefistofele új szereposztásban

Az Operaház idei évadjának első bemutatója, Arrigo Boito Mefistofele című műve februárban új szereposztásban kerül színre. Faust szerepében Gaston Riverót hallhatja a Magyar Állami Operaház közönsége.

Gaston Rivero

A fiatal uruguayi-amerikai tenor nemrég kezdte karrierjét. A New York-i Broadway Bohémélet című produkciójában debütált, amelyet a neves ausztrál filmrendező-producer, Baz Luhrmann rendezett. Gaston Rivero fontosabb szerepei az elmúlt évadokban: Don José (Carmen), Alfredo Germont (Traviata), Radames (Aida), Pinkerton (Pillangókisasszony), Rómeó (Gounod: Rómeó és Júlia).

Számos díjat nyert, többek között első lett a Montserrat Caballe Nemzetközi Énekversenyen, a Caruso Énekversenyen, 2008-ban elnyerte a berlini Deutsche Oper díját, 2007/2008-ban a New York-i Operazenekar Vidda-díját, továbbá a XXVIII. Hans Gabor Belvedere Nemzetközi Énekverseny díját 2009-ben. Döntős volt a Plácido Domingo nevével fémjelzett Operalia versenyen, a Metropolitan Opera meghallgatásán, a BBC Cardiff Singer of the World énekversenyén 2005-ben, valamint a Nemzetközi Francisco Viñas Énekversenyen.

Gaston Rivero 2002-ben debütált a Carnegie Hallban, ahol azóta visszatérő vendég. Fellépett többek közt Japánban, a lausanne-i operaházban, valamint Berlin, Klagenfurt, Nürnberg színházaiban is.

A Magyar Állami Operaházban 2011. február 18-án debütál Boito Mefistofele című operájában Faust szerepében. Partnerei a címszerepben Palerdi András, Margherita és Elena szerepében Bazsinka Zsuzsanna, Wagner és Nereo szerepében Kiss Tivadar, Martaként és Pantalisként Balatoni Éva. Kovalik Balázs rendezését Antal Csaba látványos és monumentális díszleteiben február 15-én, 18-án, 20-án és 23-án láthatja a közönség. Az előadás dirigense Köteles Géza és Kovács János.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 13:28 2011.02.12
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Az Operaház honlapja szerint az első két előadást Kovács János, a másik kettőt Köteles Géza vezényli.

    A dirigens személyét illetően a MÁO honlapjának beharangozója és a napi szereposztás között a dirigens személyét illetően ellentmondás van.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG