Az iskola, ahol az olvasáson és íráson kívül hangszeres zenét, éneklést, képzőművészetet és filmezést is tanulhatnak az afrikai gyerekek, október 8-án kezdte meg működését
Az afrikai operafalu alapkövét 2010 februárjában helyezték el Ouagadougou település mellett. Az új épületben lesz iskola, ahol filmes és zenei tanulmányokat folytathatnak a diákok, előadásra és műhelymunkára alkalmas tereket alakítanak ki, később operafesztivált rendeznek majd, valamint helyet kap egy egészségügyi intézmény is. A kezdeményezés a 2010-es müncheni operafesztiválon is középpontba került, sőt a tavalyi évadzáró bayreuthi előadáson is adakozhattak az operafalu javára.
A spirális alakú, októberben megnyíló épület tervezője a Berlinben élő, Burkina Fasó-i származású építész, Francis Kere, kezdeményezője pedig a 2010-ben elhunyt rendező, Christoph Schlingensief, akinek halála után a svéd Henning Mankell vette át az irányítást. Mankell színészként, színházi rendezőként, krimiíróként, valamint egy mozambiki színház, a Teatro Avenida alapítójaként ismert. A Goethe Intézet és a német Szövetségi Kulturális Alap által támogatott projekt keretében otthonra lelt egy iskola, ahol filmes és zenei tanulmányokat folytathatnak a diákok, előadásra és műhelymunkára alkalmas tereket alakítanak ki, később operafesztivált rendeznek majd, de lesz egy egészségügyi intézény is a falak között.
A projekt első fázisának elindulásához az ismert mecénás, Peter Raue hetvenedik születésnapján gyűjtötték össze a százhúszezer eurót. Mintegy kilencszáz vendég vett részt az eseményen, ők adták össze a summa felét, egy, a nevét eltitkoló adományozó pedig hatvanezer eurót utalt át a számlára. Ezzel biztossá vált Lango faluban az építkezés mintegy félmillió euróba kerülő első fázisa.
Schlingensief özvegye, Aino Laberenz az iskola megnyitása kapcsán elmondta, hogy a következő hat évben ötven-ötven helybéli fiú és lány tanulhat az operafaluban, a cél az, hogy elsajátítsák a művészi függetlenség kifejezését. Hangsúlyozta, hogy az iskola kiindulópontja Schlingensief ötletének: azt jelképezi, hogy az operafalu művészeti olvasztótégely, a hagyományos európai magas kultúra és az afrikai kultúra találkozása, azt érzékelteti, hogy a különböző kultúrák egyenrangúak.
"Október 8-án az operafaluban kezdődő életet ünnepeljük, másnap folytatjuk az építkezést" - jelentette ki Aino Laberenz. Betegszoba, műhelyek és raktárak, lakóházak, panziók, étterem, irodák, kávézó, próbatermek és egy csiga alaprajzú fesztiválpalota létesül a következő két ütemben.


Fidelio/MTI
8 Hozzászólás
Elküldöm
































Ha nők énekelhetik a kasztrált szerepet, és el tudunk vonatkozatni, akkor nem fölösleges PC-skedés amit csinálnak? Az énekesnek a hangja a lényeg. Kövér, középkorú vagy idős nők játszanak karcsú, kívánatos, fiatal lányokat, kit érdekel...
Mikor Leporello átöltözött Don Giovanninak, bekormozták az arcát, hogy ne lehessen megkülönböztetni az igazitól:
http://www.theater-bielefeld.de/spielplan/detail.php?id_event_cluster=720228
A helyi újság úgy nyilatkozott, hogy Daniel Billings hangja alapján kiváló Don Giovanni volt. Ez a nyilatkozat esetleg azt sugallhatja, hogy a külseje alapján nem. Döntse el mindenki maga. Nekem tettszett.
De afrikai lesz a tenor, őt nagyobb kunszt Schlinginek maszkírozni, mint anno John Wegnert vudu-pap Klingsornak.
Vagy ez nem volt píszí?
Én már várom azt a Parsifal-rendezést, amiben Parsifalt Schlingensiefnek maszkírozzák...
http://africanoperavillage.posterous.com/an-opera-village-for-africa-schlingensiefs-dr