Mégsem repül a Bánk bán

Törölte a Los Angeles-i Opera a novemberre tervezett Bánk bán-előadást, melyet az intézmény főigazgatója, Plácido Domingo vezényelt volna.

Bánk bán ősváltozat az Operaházban - próba a 2010-es újkori bemutatóra (fotó: Végh Dániel)

Szőcs Géza kulturális államtitkár és Plácido Domingo, az LA Opera főigazgatója tavaly decemberben jelentette be, hogy a következő szezonban a magyar kormány anyagi támogatásával bemutatják Erkel Ferenc Bánk bán című operáját a kaliforniai városban. Az előadást Domingo vezényelte volna, és Káel Csaba, a Művészetek Palotája igazgatója rendezte volna. A magyar állam februárban szerződésben garantálta támogatását a premierhez, a június végén nyilvánosságra került információk szerint a mitegy 200 millió forintos összeg a költségek felét fedezte volna. Magony Zsolt, az előadást a Los Angeles-i Operaházzal koprodukcióban szervező Megakoncert társproducere az origo-nak júniusban még azt nyilatkozta, a maradék 150-180 milliós részt - ez az összeg egy "átlagos" amerikai operabemutató költségeinek körülbelül a fele - az amerikai támogatók állják.

Magony azonban július 19-én megerősítette a hírt, mely szerint a Los Angeles-i Opera vezetői - Eli és Edythe Broad - bejelentették, törlik a négy novemberi Bánk bán-előadást. A Megakoncert produkciós iroda az MTI-nek eljuttatott közleményében úgy nyilatkozott, szerették volna július 20-án elindítani a jegyértékesítést, de "magyar részről azonban sajnos folyamatosan módosultak a határidők, és a 43 tagú Los Angeles-i igazgatóságot ez okkal zavarta meg". Stephen Rountree, az kaliforniai operaház ügyvezető igazgatója ennek részben ellentmondva azt állította a Los Angeles Times szerint, hogy a producerek nem tudták időben összeszedni a szükséges pénzt, és megszervezni a Magyarországról szállítani kívánt díszletek és a jelmezek helyszínre juttatását.

Plácido Domingo a sajtónak eljuttatott rövid közleményében azt írja: köszönik minden résztvevő erőfeszítéseit, és remélik, hogy egy későbbi évadban még sor kerülhet az előadásra, hiszen a magyar nemzeti operaként számon tartott Bánk bánt még soha nem mutatták be operaházi előadáson az Egyesült Államokban.Magony Zsolt úgy véli, hogy a magyar kormány ígért támogatása elég nyomós érv ahhoz, hogy későbbi időpontban valóban létrejöjjenek az előadások.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 12 15:08 2011.08.02
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Igen jo Fay iras, bar a zenei elmelkedes elmaradhatott volna, talan az a leggyengebb pont. 

    Annak pedzegetese viszont kivalora sikerult, hogy miert kell mindig szanalmasan koldulnunk az elismeresert.  

  2. 11 14:28 2011.08.02
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Elkéstem, én akartam ezt a cikket idehozni! Zavarban van

  3. 10 13:29 2011.08.02
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Meglepően kiegyensúlyozott Fay-írás: Meglepett

     

    http://nol.hu/kult/abel_amerikaban

  4. 9 13:42 2011.07.31
    -
     
    -1

    Azért az igen lelombozó, hogy az őszinteségnek nincs keletje.

    Ha csak annyit akarsz elérni, hogy eltűrjenek, szervilis sztereotípiák selyempapírjába kell csomagolnod eltérő mondanivalódat, mielőtt előrukkolsz vele és tükörképedet leköpve manipulálnod kell közönséged.

    Egy fórum épp a fáradt gőz kiengedéséről szólna, de minden józan embernek fel kell mérnie a blöffölő kutya-gumik adta visszajelzés jelentőségét. Legyenek kevesen, hatalmas személyiség-sokszorozó indulattal, vagy épp rengetegen, kifejezik az ország többségének véleményét.

     

    Amikor hazaugrottunk a nyáron a nagyobbik boldogan rohant az elveszett csomagokat intéző hölgyhöz, hogy: - De jó te magyarul beszélsz.

    Válasz: - Igen, mert én sajnos ide születtem.Rosszall

    Szép fogadtatás.

  5. 8 02:57 2011.07.31

    És, hogy a topichoz visszakanyarodjak, itt most melegítenek a következő évadra néhány Broadway produkcióval. Ennek apropóján tudtam meg a transzparensekről, hogy a Broadway tavalyi szezonjának két legsikeresebbje az Oroszlánkirály! és a Brooke Shields fémjelezte Addams family! Nos, kérdem én, ilyen közegbe való-e a Bánk bán?

     

    Amúgy azon is eltűnődtem, hogy mikor idejöttem a fórumra 2005-ben, akkor talán ledaráltam volna nyuszi-kuki-t (vagy maki-puki?), de mára azért kirajzolódott, hogy ki van velem partiban régizenei téren.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG