Nagysikerű vendégszereplés Bukarestben a Best of Erkellel

A Gyulai Várszínház nagy sikerrel mutatta be november 13-án Bukarestben Best of Erkel című gálaestjét az „Élet gyönyörű” elnevezésű zenei fesztiválon.

Kassai István

Az 1000 nézőt befogadó Román Rádió koncerttermében háromnegyed ház fogadta a művészeket. A közönség nagy része magyar volt, de szép számmal ültek román zeneszeretők is a teremben: mind állva tapsoltak a koncert végén. A román nézők is nagy tetszéssel fogadták Erkel zenéjét, akit elmondásuk alapján eddig nem ismertek. A Bánk bán részletei először csendültek fel a román fővárosban, a Hunyadi László című operát is több mint száz évvel ezelőtt hallhatták ott.

A Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Kodály Kórus nagy átéléssel szólaltatta meg Erkel műveit Kocsár Balázs karmester nagyszerű irányításával. A szólisták, Tokody Ilona, Bazsinka Zsuzsanna, Cselóczki Tamás, Muskát András, Wagner Lajos és Rendes Ágnes operaénekesek ihletetten énekeltek, kivívva a közönség elragadtatását. Különösen nagy ovációval fogadták Kassai István virtuóz zongorajátékát, aki Erkel egyik operaátiratát adta elő. Az estet a Román Rádió rögzítette, a koncert bukaresti megvalósulását a Balassi Intézet támogatta.

A bukaresti koncert eredményeként a produkciót egy székelyföldi koncertkörútra, Kassai Istvánt pedig a Bukaresti Magyar Kulturális Centrum egy szóló koncertre hívta meg.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG