Operacsillagok karnyújtásnyira

A Bécsi Állami Operaház januárban új hangversenysorozatot indít, mely során olyan sztárénekesek is dalestet adnak, mint Roberto Alagna, Matthias Goerne és Edita Gruberova.

Edita Gruberova (fotó: Müpa)

Az első hangversenyre január 10-én Michael Schade közreműködésével kerül sor. A kanadai és osztrák kötődésű előadóművészt a ma élő egyik legkiemelkedőbb Mozart-interpretátorként tartja számon a szakma. A Staatsoper idei premierjei közül legközelebb egy Mozart-opera seria, a Titus kegyelme címszereplőjeként hallhatja őt a bécsi közönség májusban. A 46 esztendős énekest, akit egyébként a múlt hónapban a bécsi Európai Zenés Színházi Akadémia vezetőségének tagjává választották, a januári kamaraesten A szép molnárlány című Schubert-dalcsokrot szólaltatja meg Rudolf Buchbinder zongoraművész kíséretével.

A sorozat második fellépője Diana Damrau. A szoprán január 19-ei dalestjén Schubert-, Richard Strauss- és Fauré-dalok csendülnek majd fel Xavier de Maistre hárfaművész közreműködésével. A német operaénekes nő, akit 2008-ban az Opernwelt vezető nemzetközi operamagazin az év énekesnőjének választott, 2000-ben debütált az Éj királynője szerepében a bécsi operaház színpadán és azóta olyan szerepeket játszott itt, mint Massenet öt felvonásos operájának Manonja, Zerbinetta Richard Strauss Ariadne Naxosban című művében, Adelét a Denevérből, Suzannát a Figaro házasságából, Gildát, Rigoletto lányát, valamint A sevillai borbély Rosináját.

A továbbiakban a francia tenor, Roberto Alagna szólóprogramja lesz hallható - február 8-án -, Edita Gruberova április 26-án lép fel, május 30-án pedig Matthias Goerne adja elő Schubert Téli utazás című ciklusát. Utóbbi két előadóművész tavaly ősszel lenyűgöző mesterségbeli tudásáról már számot adott a Müpában: Gruberova november 13-án Donizetti Lucrezia Borgiájaként immár második alkalommal varázsolta el a hazai közönséget, Georne első budapesti koncertjére pedig barokk áriaesttel készült. Gruberova Bécsben Donizetti Roberto Devereux című operájában Erzsébet királynő szerepében is színpadra lép a darab májusi bemutatójának alkalmával.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG