Operaház: Mozsár István helyett Kovács János

Lemondott tisztségéről az Operaház megbízott főigazgatója, a nemzeti erőforrás miniszter az első karmestert kérte föl az intézmény vezetésére.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium tájékoztatása szerint Réthelyi Miklós hétfőn elfogadta az Operaházat eddig megbízott főigazgatóként vezető Mozsár István lemondását, egyidejűleg Kovács Jánost, az Operaház első karmesterét kérte fel az intézmény vezetésére. A személycserét egyelőre nem indokolta a minisztérium. Kovács János megbízatása a tárca közleménye szerint visszavonásig érvényes.

Kovács János (fotó: Müpa)

A napokban hatvanadik születésnapját ünneplő Kovács János az MTI-nek elmondta: felkérését rövid távra és a tagság, a dalszínház munkatársainak tett megnyugtató gesztusként értékeli. Bízik benne, hogy rövidesen lesz kinevezett főigazgatója a háznak, amire annál inkább szükség van, mert az évad rövidesen - szeptember 4-én - elkezdődik, miközben az Operaház pillanatnyilag gazdátlan. Mint emlékezhetünk, a fenntartó minisztérium legutóbb július közepére ígérte az új főigazgató megnevezését. Az első karmester a múlt héten az MTI-nek adott nyilatkozatában mély morális válságról számolt be. "A kulturális kormányzatnak nagyobb felelősséggel kellene kezelnie a Magyar Állami Operaház dolgát, megnéznie, kinek a kezébe teszi a marsallbotot" - mondta, megjegyezve, hogy ő maga sosem vágyott felelős pozícióra, alkalmatlannak tartja magát ilyesmire.

Az intézmény tizenöt elismert művésze néhány napja Orbán Viktor kormányfőhöz, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárhoz írt nyílt levélben hívta fel a figyelmet az intézmény helyzetére. A Tokody Ilona és Lukács Gyöngyi Kossuth-díjas magánénekes; Kovács János és Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester; Frankó Tünde, Sümegi Eszter és Wiedemann Bernadett Liszt-díjas magánénekes; Temesi Mária és Rácz István Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas magánénekes; Gémes Katalin, Kovács Annamária és Balatoni Éva Bartók-Pásztory-díjas magánénekes; Ambrus Ákos és Szvétek László Juventus-díjas magánénekes; valamint Wendler Attila Simándy-díjas magánénekes által jegyzett levél aláírói emlékeztettek arra, hogy a Magyar Állami Operaháznak június 4. óta, két hónapja nincs szakszerű, koncepciózus vezetése, amire megfogalmazásuk szerint az intézmény történetében még nem volt példa. A művészek arra is felhívták a figyelmet, hogy az ideiglenesen működő megbízott vezetés (Mozsár István megbízott főigazgató és Győriványi Ráth György megbízott főzeneigazgató) "olyan lépéseket készített elő, olyan döntéseket hozott, amelyek alapvetően veszélyeztetik a következő évad szeptemberi kezdését, és amely döntések veszélyeztetik a Magyarországon egyedül lehetséges működési formát, a társulati rendszert". Az aláírók értesülése szerint 20 magánénekes, 40 balettművész, 17 zenekari művész és 30 karénekes azonnali elbocsátását készítik elő gazdasági okokra hivatkozva.

A megbízott főzeneigazgató a levélre reagálva közölte: örülne, ha művészei a sajtó segítségével nem félinformációkon alapuló álhíreket terjesztenének, amelyekkel ismét a dalszínház jó hírnevét veszélyeztetik, hanem tudásukat és tehetségüket a színpadon kamatoztatnák.

Magyar Állami Operaház

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a múlt csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón azzal kapcsolatban, hogy szóba került-e a Magyar Állami Operaház helyzete a kormányülésen, azt mondta: "Majd az idő meghozza a döntést". Az Operát korábban megbízottként irányító miniszteri biztost, Horváth Ádámot két hónapja a miniszterelnök kifejezett kérése és több kormányzati tisztviselő figyelmeztetése ellenére nevezte ki az intézmény főigazgatójává Réthelyi Miklós erőforrás miniszter. A kinevezett vezető két nap múlva lemondott megbízásáról, amit a miniszter elfogadott. Horváth Ádám ezután a ház ügyvezető igazgatóját, Mozsár Istvánt kérte föl a miniszter a megbízott főigazgatói tisztségre. Az MTI értesülése szerint Mozsár István már pénteken lemondott, de ezt nem kívánta megerősíteni vasárnap a hírügynökség számára.

Az újabb ideiglenes kinevezés pikantériája, hogy Kovács János - hasonló megfontolásokból - egyszer már vállalt vezető tisztséget az Operaház élén: 2006 júliusában a főzeneigazgatói megbizatást fogadta el a Vass Lajos által leváltott, 2010 ősze óta újra főzeneigazgatóként tevékenykedő Győriványi Ráth György posztját átvéve.

Az Operaház rendszerváltás utáni vezetőváltásainak rövid áttekintését ide kattintva találják meg. Folytatása következik?

 

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 2 12:15 2011.08.09
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nagyon sajnálom a történteket!

    Szeretnék most egy videót ajánlani, és arra szeretnék kérni minden Operaházba látogatót, hogy ajánlja ezt a videót az Operaház művészeinek a figyelmébe, mert ezt a videót itthon is sok embernek kellene tanulságul látni!

    http://www.youtube.com/watch?v=G_gmtO6JnRs&feature=player_embedded

     

    A videó olasz nyelvű, a magyar fordítás itt olvasható:

    http://www.teremteni.eoldal.hu/cikkek/nyitooldal/viva-italia---verdi--nabucco---riccardo-muti-vezenyel--es-beszel-a-kozonseghez-.html

  2. 1 07:57 2011.08.09
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Igen, folytatása következik. Az erdélyi költő még nem tombolta ki magát igazán.....

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG