Pekingben az Operalia

A Plácido Domingo alapította nemzetközi énekverseny 2012-es döntőjét Pekingben rendezik június 4. és 10. között a Madárfészeknek is nevezett Nemzeti Előadó-művészeti Központban.

Plácido Domingo - Il Postino (fotó: Art Streiber, LA Opera)

Az Operaliát 1993 óta minden évben más városban rendezik. Két évvel ezelőtt Pécs és Budapest adtak otthont az elődöntőknek és a döntőnek, de járt már a verseny már Párizsban, Tokióban, Puerto Ricóban, Washingtonban, Mexikóvárosban és Bordeaux-ban is. A verseny zsűrijében neves énekesek, karmesterek, impresszáriók, castingigazgatók és a világ nagy operaházainak igazgatói foglalnak helyet, továbbá Plácido Domingo, aki nem szavaz. A zsűritagok az Operalián díjazottakat vagy az ott feltűnt tehetségeket rendszerint meghívják saját színpadaikra, és maga Plácido Domingo sem téveszti szem elől később a felfedezetteket, sem énekesi, sem karmesteri, sem operaház-igazgatói minőségében.

Évente általában 800-1000, 18 és 32 év közötti jelentkező küldi el a verseny párizsi központjába hangfelvételeit, közülük a négytagú előválogató zsűri negyven előadót juttat tovább. A negyeddöntőkben és az elődöntőkben zongorakísérettel adnak elő egy operaáriát, és amennyiben abban a kategóriában is versenyeznek, egy zarzuela áriát, a tíz énekes részvételével zajló döntőben pedig a Domingo vezényelte szimfonikus zenekar kíséretével lépnek fel. A versenyre nevezési díj nincs, az utazás és a szállás költségeit is a rendező alapítvány, valamint a nemzetközi szponzorok állják. Idén, a moszkvai döntőben minden díjból kettőt adtak ki: az első díj 30 ezer, a második 20, a harmadik 10 ezer dollárral járt. Emellett odaítélik a Plácido Domingo szüleinek emléket állító díjakat a zarzuela legjobb férfi és női előadóinak, 2010 óta pedig átadják a Birgit Nilssonról elnevezett díjat Wagner és Strauss operaáriáinak legkiválóbb tolmácsolásáért.

Az Operalián indult el José Cura (1994), Joyce DiDonato (1998), Maja Kovalevszka (2006), Rafael Rojas (1996), Erwin Schrott (1998), Rolando Villazón (1999) karrierje is. 2008-ban, a Québecben rendezett döntőn a Madridban tanuló magyar bariton, Szemerédy Károly harmadik helyezést ért el, 2009-ben Kun Ágnes Anna jutott be a negyven legjobb közé.

A szervezők szerint az Operalia történetében jelentős állomás lesz a huszadik, 2012-es pekingi verseny. A Madárfészket, a 2007-ben megnyílt modern épületet Paul Andreu francia építész tervezte, három nagytermében opera-előadások, klasszikus koncertek és színházi előadások láthatók, a centrumban művészeti oktatás is zajlik.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG