Az Operaház fiatal művésze, Szegedi Csaba, a BBC Cardiff Singer of the World elnevezésű nemzetközi énekversenyen rendkívüli esélyekhez jutott.
68 ország 611 előadóművésze közül egyedüli magyarként a legjobb 25 énekes közé beválogatott baritonista egyszerre indult a verseny dal- és áriakategóriájában. Előbbiben Kodály Zoltán két művét, illetve Schumann, Haydn és Strauss egy-egy darabját adta elő, Szekeres László zongoraművész közreműködésével. Az áriaverseny első fordulójában Figaro belépőjét, Verdi Don Carlos és Macbeth című operáiból Posa márki O Carlo, ascolta valamint Macbeth Pietá, rispetto, amore kezdetű áriáját, illetve Don Giovanni canzonettáját hallhatták tőle az érdeklődők, a Paul Daniel vezényelte Walesi Nemzeti Opera zenekarának kíséretében.
Bár a zsűri és a közönség döntése értelmében sajnos egyik csoportból sem jutott a döntőbe, a művész a megmérettetésen mutatott teljesítménye alapján mégis komoly lehetőségek előtt áll. Lenore Rosenberg, a New York-i Metropolitan Opera helyettes művészeti vezetője az év második felében meghallgatást szervez neki a hírneves intézményben, s a cardiffi zárófogadáson hasonló lehetőséggel kecsegtette a londoni Covent Garden egyik munkatársa is, miközben együttműködést ajánlott számára Európa egyik kiemelkedő impresszáriója is. A fiatal énekes a nyár során még számos koncertet ad idehaza, miközben már készül az Operaház következő évadjának feladataira, így egyebek között a Varázsfuvola Papagenójának szerepére.


Teimer Gábor
Fidelio
2 Hozzászólás
Elküldöm
































A fogadásokon sok minden történik. Aztán hiába. De van, hogy nem történik semmi. Csak mondják..:)
Nekem is felajánlották egy fogadáson, hogy énekelhetem Brünhildét a METben. Azóta nem jelentkeztek. Szemetek.