Szerdán tárgyalnak Los Angelesben a Bánk bánról

Az opera színrevitele a következő évadban vagy későbbi időpontban valósulhat meg. A tárgyaláson a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízottja Igric György, a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Plácido Domingo - Il Postino (fotó: Art Streiber, LA Opera)

Igric Györggyel elutazott Los Angelesbe Elekes Botond, Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár kabinetfőnöke és Széll Ágnes, a Filharmónia Budapest menedzsere is. "Fontosnak tartom, hogy első kézből ismerjem meg a Los Angeles-i Opera vezetőinek az elképzeléseit és a szándékait az előadásról. Sok mindent újra kell tárgyalni. Ami a kivitelt illeti, a közreműködők kiválasztásában, a rendezés stílusában a karmesteré, Plácido Domingóé a döntő szó" - mondta augusztus elején Igric György, amikor nyilvánosságra került, hogy őt bízzák meg a Los Angeles-i Bánk bán-projekt szervezésével. Hozzátette: vannak vágyak, de ezeket csak a közös akarattal meghatározott kondíciók alapján lehet valóra váltani. Természetes, hogy hat vagy négy előadás fajlagos költsége kisebb, mint kettőé, de azt is át kell gondolni, hogy a háromezer személyes nézőteret hányszor lehet megtölteni. 

Az origo.hu-n megjelent Szőcs Géza-interjúban az államtitkár kifejtette: "Nekem őszintén szólva nem tetszett, hogy a mű nem repertoárdarabként kerülne színpadra, csak néhány előadást tartanának, és az sem, hogy Plácido Domingo nem énekelne benne, hanem vezényelne. Ami ugyancsak nagy dolog, de őt a világ egyik legjobb tenorjaként és nem a világ egyik legnagyobb karmestereként ismerjük." Augusztus elején elhangzott az is, hogy a magyar kulturális kormányzat ragaszkodik a Nádasdy-Rékai-verzió jelmezes, szcenírozott változatához. A Los Angeles-i Operaház becslése szerint a produkció teljes költsége 2,3 millió dollár (több mint 400 millió forint) lehet, 115 dolláros (mintegy 20 ezer forintos) jegyárakat feltételezve.

Szőcs Géza kulturális államtitkár és Plácido Domingo 2010. december 19-én jelentette be Budapesten, hogy a 2011-12-es évadban színre kerülhet Los Angelesben a Bánk bán. Plácido Domingo ekkor elmondta: régóta napirenden van, hogy ezt a remekművet az Egyesült Államok közönségével is érdemes lenne megismertetni.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG