Tannhäuser-szimpózium Bayreuthban

Tannhäuser - művészet és társadalom címmel tartanak szimpóziumot szombaton és vasárnap a Berlini Szabadegyetem és Bayreuthi Ünnepi Játékok szervezésében Bayreuthban. Az előadások és kerekasztal-beszélgetések az idén bemutatott Wagner-opera érzelmi és történelmi hatását tárgyalják.

Bayreuth, Festspielhaus

A művészet és a tudomány párbeszédén alapuló 2007-es, 2009-es és 2010-es szimpóziumok indították a szervezőket arra, hogy idén különböző nézőpontokból vitassák meg a Tannhäuser érzelmi és történelmi hatását, elemezzék, hogyan mutathatók meg ennek a műformának a közvetítésével a nagy szenvedélyek, a hűség, az elkötelezettség. A szimpózium résztvevői az irodalom, a színház, a zene, a filozófia, a történelem és a teológia területéről érkeznek. Köztük lesz például Sebastian Baumgarten, az előadás rendezője, Carl Hegemann dramaturg, Gundula Kreuzer, a Yale Egyetem, Thomas Macho, a berlini Humboldt Egyetem, valamint Matthew Wilson Smith, a Bostoni Egyetem tanára. A rendezvényeket követően vasárnap délután háromkor megemlékezést tartanak abból az alkalomból, hogy a Bayreuthban is nagyra becsült Christoph Schlingensief színházi és filmrendező egy évvel ezelőtt hunyt el.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG