Verdi: Macbeth - az Operaház új premierje

A Magyar Állami Operaház idei bemutatóinak sorában Verdi: Macbeth című operája képviseli a bel canto hagyományokat. A főszerepekben nemzetközi színpadokon is elismert művészeket üdvözölhet a budapesti közönség. A címszerepben Alexandru Agache, a Lady szerepében Lukács Gyöngyi lép színpadra.

Macbeth - Lukács Göngyi, Alexandru Agache

Lukács Gyöngyit az egyik leghitelesebb Verdi-énekesnőként tartja számon az operavilág. Lady Macbeth szerepét, a legnagyobb kihívást jelentő Verdi-figurát a londoni Covent Garden színpadán énekelhette először, 27 évesen. Ezt követően az Edinburgh-i Fesztiválon, majd Münchenben, Bécsben, Szöulban, San Franciscóban, Tokióban és Santiagóban is színre lépett a szerepben. Az énekesnő megjegyezte: beszélni a Ladyről nehezebb, mint elénekelni; erre meg kell érni a léleknek és a testnek, az izmoknak is. "Most az enyém a szerep, én parancsolok neki, nem ő nekem" - fogalmazott.

Alexandru Agache a bariton hangfaj szinte összes főszerepét énekelte a világ legnagyobb operaszínpadain.1988-ban mutatkozott be a Covent Gardenben, ettől kezdve a színház állandó vendége. Fellépett többek közt a milánói Scalában, a firenzei Teatro Communaléban, a velencei La Fenicében, a veronai Arénában, a Bécsi Staatsoperben, a párizsi Bastille Operában, a berlini Deutsche Operben és a müncheni Bayerische Staatsoperben. A New York-i Metropolitanben 1999-ben mutatkozott be, azóta ott is visszatérő vendég. A művész hat-hét előadásban állt Macbethként a színpadon. Számára az az út fontos, amit a két főszereplő megtesz a hatalomtól vezérelve, és amelynek végén a körülöttük levő világot és magukat is lerombolják.

Banquo megformálójaként az Operaház egyik vezető énekesét, Fried Pétert láthatja a közönség. Nemzetközileg elismert opera-, oratórium- és hangversenyénekes. A legnagyobb fesztiválok és a leghíresebb operaszínpadok vendége; sikerrel szerepelt Európa számos országában, Amerikában, Kanadában és a Távol-Keleten. Fried Péter basszus operaszerepek mellett gyakran énekel kortárs műveket is.

A produkciót Szinetár Miklós rendezi. "Számomra a darab arról - vagy inkább: arról is - szól, hogy az ember a politikában, a hatalomban, a magánéletében is végtelenül kiszolgáltatott. Részben persze azt csináljuk, amit akarunk - legalábbis úgy hisszük -, de legalább ilyen mértékben azt tesszük, amit diktálnak nekünk. Rendezésem arról szól, hogy a főszereplő nem más, mint a végzet. Hogy senki sem maga alakítja a saját sorsát, hogy nemcsak rajtunk múlik, milyenek vagyunk, milyenné válunk. Földhöz ragadtan azt mondhatjuk, hogy a körülmények határoznak meg minket, ha felülemelkedünk ezen, azt mondhatjuk, hogy a rajtunk kívül álló felsőbb erők" - körvonalazta Szinetár a koncepciót. A szereplők viszonyairól megjegyezte: Lady és Macbeth között ez egy életre szóló, nagy, szerelmi, erotikus kapcsolat van, erőteljes a közöttük vibráló szexuális vonzerő. A darab az emberi kapcsolatokról is szól, és nemcsak a szerelemről, hanem arról is, hogy meddig tart a barátság (Banquoé és Macbethé), hogy ki kivel van együtt, ki, mikor és hogyan áll át a másik oldalra, s válik szövetségesből ellenséggé. Szinetár Miklós kiemelte, hogy nem öncélú hatáskeltésre és megbotránkoztatásra törekszik, hanem logikus megfogalmazásra. Ugyanakkor nem múzeumi előadás lesz a végeredmény, hanem egy, a mának szóló produkció.

Verdi Macbethjét Győriványi Ráth György fő-zeneigazgató vezényli, a jelmezek Velich Rita munkái, a díszlet tervezője Horgas Ádám. A szcenikában komoly szerepet kapnak Cakó Ferenc animációi. Az előadás koreográfusa Nemes Zsófia, a PR-Evolution Dance Company tagjai nem boszorkányokat, hanem kétarcú démonokat alakítanak. Végigkísérik az embert, be-beavatkoznak a sorsába, és a csúcsra jutva sem hagynak neki békét.

A Magyar Állami Operaház az opera második változatát játssza a standard balett nélkül, a firenzei változatból azonban beemelik Macbeth áriáját. Az előadásban közreműködik Magyari Eszter (Udvarhölgy), Rame Lahaj (Macduff), Pataki Potyók Dániel (Malcolm) és Clementis Tamás (Macbeth szolgája).

A bemutatóra március 22-én kerül sor, további előadások: március 25., 29., április 3., június 8., 11., 15., 19.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 4 13:59 2011.03.18
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    utánalapoztam - a kereső-találatok kb 5:1 arányban a cz-változatot preferálják. Néhány fontosabb honlapot átnézve viszont úgy tűnik, neked van igazad. Nem szabad feltétel nélkül hinni a hangos többségnek...

    Ergo: mea culpa... Sírós

  2. 3 13:33 2011.03.18
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Viszont a díszletet Horgas Péter tervezte, van Ádám is a családban, de ez nem Ő.

  3. 2 23:29 2011.03.17
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    dehát Cakónak hívják!!!! legalább is ha a homokanimátor Cakó, és azoperahonlap szerint ő.

    Tehát?

  4. 1 22:41 2011.03.17
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    "A szcenikában komoly szerepet kapnak Cakó Ferenc animációi"

    Adjuk meg neki azt a tisztességet, hogy legalább a nevét helyesen írjuk: Czakó Ferenc.

     

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG