Héja Domonkos: "Nagyon régen szerettem volna visszatérni Budapestre"

Erkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a Magyar Állami Operaházban először csendül fel a Bánk bán ősváltozata. A szcenírozott koncerteket Héja Domonkos vezényli. VIDEÓVAL

- Milyen értelemben számít kulturális csemegének a Bánk bán ősváltozata?

- Azt gondolom, ha már átdolgozásban vált közismertté a mű, a közönség számára fontos lehetőség, hogy megtudja, hogy hangzik a viszonylagosan eredeti verzió.

- Miért csak viszonylagosan az?

- A partitúra számos változtatáson esett át az évek folyamán, sőt már maga Erkel is meghúzta a darabot. A Rékai Nándor és Nádasdy Kálmán nevével fémjelzett változat már egy össze-vissza szabdalt verzió, ami azonban bizonyos szempontból előnyére változtatta a művet. Talán könnyebb lett, rövidebb és dramaturgiailag is érthetőbb. És bár ezeket az előnyöket elismerem, nem vagyok híve az idegenkezű átiratoknak. Beethoven IX. szimfóniáját sem szabdaljuk szét és nem játsszuk felcserélt tételekkel. Egy szó mint száz, úgy érzem, hogy a Bánk bánt érdemes megismerni abban a valójában, amilyen keletkezése környékén lehetett.

 - A Nádasdy-féle Bánk bánt sokszor láttam gyerekként. Bármily hihetetlen azonban, a Hunyadi-nyitányon és a híres Hazám, hazám árián kívül soha nem dirigáltam Erkelt. Szerencsésnek tartom magam, hogy karmesterként az ős-Bánk bánhoz kötődik majd az első nagy találkozásom a szerzővel, akinek munkássága majdhogynem szűz terület számomra.

- Emiatt bátrabb, előítélet-mentesebb a hozzáállása?

- Hogyne. Ezért fordulhat elő, hogy az énekesek a fejemre koppintanak a próbán, ha egy rész gyorsabb vagy lassabb, mint amit megszoktak.

- Mennyiben fedezhetnek fel egy új Erkelt az ősváltozatban a Nádasdy-féle Bánk bán ismerői?

- Nyilvánvalóan sok az átfedés a két verzió között, a zenei anyag nagyrészt hasonlít és sok helyütt azonos. Dramaturgiailag viszont teljesen más a két változat; kezdve azzal, hogy az ősváltozat első felvonásában nem szerepel a Bánk-Petur duett. A legnagyobb változás azonban a szöveg tekintetében történt: Nádasdyék lényegében öt százalékot tartottak meg az eredetiből, amit a mű szinte fülsértő prozódiai bukfencei indokoltak. Mi az eredeti, Egressy Béni-féle szöveget fogjuk bemutatni. Ez az archaikus szöveg hihetetlen erőpróba elé állítja az előadókat, ami mégis megéri - ezt a librettót olyan hallgatni, mint amikor az ember a múzeumban megtekint egy régi festményt vagy kéziratot. Nádasdyék munkája tulajdonképpen olyan volt, mintha felolvasnánk egy Móricz-regényt, de kihagynánk belőle azokat a szavakat, amelyek az ízességét adják, és behelyettesítenénk mai szavakkal, hogy mindenki értse.

- Tehát valahol indokolt, hogy miért került a feledés homályába az eredeti mű?

- Amikor Nádasdy, Rékai és Oláh elkészítették az ismert változatot, Rékai Nándor elmondta, hogy kicsit szégyelli magát, amiért átírta Erkel darabját. Voltaképpen azonban ez vitte sikerre a művet, hiszen lényegesen kényelmesebb volt így előadni és befogadni. Generációk nőttek fel ezen a változaton, miközben halvány fogalmuk sem volt arról, hogy nem ez az eredeti. Ezért fontos, hogy a Magyar Állami Operaház felvállalta az ősváltozat bemutatását, még ha szcenírozott koncert formájában is. 1861. március 9-én mutatták be a Bánk bánt, idestova százötven éve. Azt gondolom, már csak az Erkel Ferenc iránti tiszteletből adódóan is, hogy a 2011-es évfordulóra érdemes volna új rendezésben is színre vinni az ősváltozatot. Persze ez csak egy vágy a részemről.

- Egy másik aktualitásról, a Rigoletto novemberi előadásai kapcsán érdekelne, miben változott a viszonya Verdi zenéjéhez a 2001-eshez képest, amikor először vezényelte az Erkel Színházban.

- A trubadúrt és az Aidát sokat vezényeltem az elmúlt öt évben Németországban. Azt hiszem, jobban szeretem Verdit, mint 2001-ben. Muzsikája kompakt, jól vezényelhető és nem utolsó sorban mindenki számára érthető. Nem véletlen lett közönségkedvenc számos operája. Novemberben azonban nemcsak a Rigolettót, hanem a Bánk bán ismert változatát is dirigálom az Operában. Az idei évadban nem vállaltam Németországban feladatot, mert már nagyon régen szerettem volna visszatérni Budapestre. Bár tavalyelőtt a Carment, tavaly pedig a Toscát vezényeltem a Magyar Állami Operaházban, úgy éreztem, az elmúlt három évben szinte teljesen megszűnt a kapcsolatom a színházzal, ami már nagyon hiányzott.