Tejben a vigasz

Mikor az ember először találkozik a Don Giovannival, nem szükséges ismernie a jozefinizmus politikai gyakorlatát, aminthogy az Antigoné megértéséhez sem kell névről azonosítania a bemutató évének archón epónymosát. Ám néhány mű és néhány korszak fájdalmas kivételt jelent.

Ilyen mű Hans Krása gyermekoperája és ilyen korszak a Harmadik Birodalom gyászos periódusa, az összeszövetkezett emberi aljasság történelmi mélypontja. Jól döntöttek hát Fischer Ivánék, amikor a Brundibár előadása előtt néhány percben felvillantották a terezíni/theresienstadti koncentrációs tábor, a külvilág megtévesztésére fenntartott látványláger életének néhány megrendezett pillanatát A Vezér várost ajándékoz a zsidóknak című náci propagandafilmből. Az 1942-es bemutató után (melynek színhelyéül egy prágai zsidó árvaház szolgált) ugyanis itt, Terezínben vált több mint félszázszor előadott sikerdarabbá a cseh zsidó Krása derűs kisoperája. Egészen addig, amíg az előadás közreműködőinek és nézőinek túlnyomó részét, s magát a komponistát is el nem emésztették a valódi haláltáborok kemencéi.

A terezíni előadás fináléját megörökítő filmkockák megrendítő hatását - csak látszólagos paradoxonként - egyszerre hatványozta és oldotta az a rövid beszélgetés, amit Fischer Iván a színpadra invitált Simon Szegelivel, a táborbeli produkcióban kórustagként fellépő egykori Lacikával folytatott. Az idősen is fiús bájjal és hozzá kristálytiszta magyarsággal mesélő, lényéből - akár többek számára is elegendő - életörömöt árasztó valamikori gyermekszínész emlékidéző mondatai tökéletes ráhangolódást kínáltak a nagyjából félórás, két képből álló operaelőadás számára.

A történet két kis testvérről, Pepicsekről és Anyinkáról szól, akik tejet vennének lázbeteg édesanyjuknak, valamint a kíntornás Brundibárról, aki váltig akadályozza, hogy a gyerekek dalukkal pénzt gyűjtsenek a tej megvásárlására. Ám az állatok, a Kutya, a Macska, a két Veréb és a gyerekek összefogása végül legyőzi Brundibárt, s a finálé már a gyerekek diadalát hirdeti. Egyszerű szüzsé, de a történelmi háttér ismeretében jelentőséget nyer több mozzanat, így például a piaci sokaság kezdeti érzéketlensége, vagy éppenséggel a Brundibár elűzését követő eufória. S mégsem ezek az áthallások teszik élménnyé Krása művét, hanem az emlékezetes pillanatokat teremtő, könnyeden melodikus, szlávos és dzsesszes elemeket egyaránt rejtő muzsika, s a darab egészét átható, az önfeledt játékban vigaszt és menekülést találó gyermeklét csodája.

Legalábbis erről tettek bizonyságot a Fesztivál Színház dobogóján szerepüket alakító, s mindeközben a játékba bele-belefeledkező kiskorú, jórészt a kamaszkoron még inneni közreműködők, akik túl a gyermeki jelenlét ismeretes színházi sikertényezőjén, szinte mindahányan egyénítve, érdekes individuumokként léptek elénk - még a kórus soraiból is. A két testvért alakító Oláh Marcell és Katona Dóra, valamint a pukkancs Brundibárt - Kovács Krisztiánra emlékeztető, elementáris modorban - megformáló Őszi Balázs mellett, ilyen volt például a rolleres, tányérsapkás Rendőr, azaz Kelemen Viktor, vagy a Macskában az éjszakai pillangót is felvillantó Czahesz Zsófi. A díszlet- és jelmeztervező Zeke Edit éppúgy jól szolgálta a játékot, akárcsak Novák Eszter, aki rendezésének elemi pajkosságával a bakikon és botlásokon még menthetetlenül és üde romlatlansággal össze-összenevető gyerekek ideális játszótársának bizonyult.

Aminthogy játszótárs volt a színpadi cselekmény útjából vezénylés közben ki-kitérő, s néha a gyerekek közé kuporodó Fischer Iván is. Egy teljes produkcióért felelős, s roppant tudatos művész számára persze lehetetlenség mindenestül visszagyerekesedni, s a komoly fölnőtt nézőknek sem könnyű reflektálatlanul átélni a kisded mese cselekményét. Ám azért érezhetően a sokat tapasztalt publikum és a jeles karmester is csakúgy szívesen hitte volna a Rajk Judit magyarította szöveg fordulatát: "Tejben a boldogság, / Tejben a vigasz."

A Budapesti Fesztiválzenekar ősszel több budapesti és vidéki gyermekotthonban és iskolában is előadja az operát. A mű háttér-történetének megismerésére Győri László szerkesztésében, Sólyom András rendezésében dokumentumfilm készül, amelyet minden előadás előtt levetítenek a közönségnek.

2009. szeptember 9. 19:00 - Művészetek Palotója - Fesztivál Színház

Hans Krása-Adolf Hoffmeister: Brundibár

Fordította: Rajk Judit

Pepicsek: Oláh Marcell

Anyinka: Katona Dóra

Brundibár: Őszi Balázs

Veréb: Kincses Krisztina, Rozmán Ábel

Macska: Czahesz Zsófi

Kutya: Husz Krisztián

Tejesember: Darázsi Péter, Lipovetz Péter

Fagylaltárus: Kertész Márton

Pék: Schuch Dániel

Kórus: Budavári Anna, Cynolter Zsófia, Fórika Eszter, Frost John, Gergely Bernadett, Gergely Zsóka, Hámori Dávid, Kiss Mária, Kullai Ádám, Lipovetz Réka, Oláh Borbála, Pap Dániel, Somogyi Liza, Szieber Vivien, Tanyi Ágnes, Tóth Kitti, Veres Borcsi

Km.: Budapesti Fesztiválzenekar, vez.: Fischer Iván

A kermester munaktársa, korrepetitor: Szennai Kálmán

Díszlet, jelmez: Zeke Edit

A rendező munkatársa: Molnár Keresztény Gabriella

Rendező: Novák Eszter