Don Giovanni

Mozart-függők

Uramfia, mit nem mondtak még el 1787 óta a Don Giovanniról?! Többet méltatták, elemezték és értelmezték, mint bármely más operát, sőt némi túlzással, mint a teljes dalműirodalmat együttvéve. S ma mégis éppoly kiismerhetetlen csoda, akárcsak kétszáz évvel ezelőtt.

S persze milyen megközelítéssel nem próbálkoztak még a színre állítók, akik nekiveselkedtek a roppant közhelyesen - s mégis oly találóan - az operák operájaként emlegetett Don Giovanninak? A közeli múlt kitüntetetten szép emlékei közé sorolt Così fan tutte és Figaro házassága után, a karmester-rendező Fischer Iván ezúttal a címszereplő szenvedélybeteg, addikt karakterét állította értelmezésének középpontjába, s ez merőben vitatható döntésnek bizonyult. Nem volt itt szó érzéki zsenialitásról, sem reprezentatív személyiségről vagy legalább sármos hódítóról: ez a Don Giovanni nem párbajban, inkább csak orgyilkosként végez a Kormányzóval, s Masetto cimboráit füves cigarettával kínálja. S mégsem ez az - amúgy csak félig-meddig érvényesített - koncepció jelentette az előadás leginkább sérülékeny pontját, hanem a szcenikai ötlet, amely egyenszürkébe öltöztetett színiakadémistákra bízta nemcsak a statisztéria, de a díszlet szerepét is. Mert tekintsük bár mégoly hasznos helyzetgyakorlatnak egy asztal, vagy egy ablakkeret érzékletes megformálását, a pedagógiai haszon csak pillanatokra képes esztétikai többletértéket teremteni. Így kiválólag a kővendég megjelenésekor: a Kormányzó itt ugyanis mintegy kiterjesztett alakban, egy teljes társadalom megszemélyesítőjeként tornyosulhat a bűnös fölé, hála a segéderők artisztikus elrendezésének.

Don Giovanni (fotó: Művészetek Palotája, Pető Zsuzsa)

Nézzen még több képet az előadásból!

Fontos volt beszámolónk elején letudni e fenntartást tükröző mondatokat, mert a zenei megvalósításról már szinte csak a teljes behódolás szavai állnak a rendelkezésünkre. A karmester Fischer Iván nemigen tud hibázni, minden erőszakos gesztustól ment', mondhatni derűs autoritása, inspiratív légkört teremtő lénye a pompás Budapesti Fesztiválzenekar játékát éppúgy uralta és serkentette, akárcsak az énekes szólisták teljesítményét. Fischer Ádám tavaly tavaszi Don Giovannijában a humor és a férfierő dominált ugyanitt, Fischer Iván idei produkciójában több volt a drámaiság és a sötét szín, ám az egyik csakúgy a legmagasabb élvezeti értéket kínálta, mint a másik.

A szólisták közül szinte mindenki remekelt: ha A-listás világsztár nem is akadt a sorukban, a nemzetközileg keresett művészek azért egykönnyen bebizonyították, hogy teljesítményük nem marad el a széltében ünnepelt, dekoratív operacsillagokétól. A címszerepben felléptetett Tassis Christoyannis tán sose kerül fel a legvonzóbb küllemű baritonokat lajstromozó Barihunks oldalára, ám dús hangja és drámai érzéke minden próbát kiállt a Don Giovanni-sorozat harmadik estéjén. Szintúgy a számunkra jószerint ismeretlen José Fardilha, aki farmeres Leporellóként a produkció egyik oszlopának tetszett: a portugál énekes erőteljes figurája igazi falmelléki dörzsölt fickónak mutatta a lovag szolgáját. Juliane Banse, akitől a felhangzó prágai változat elvette második felvonásbeli áriáját, energikusan zilált Donna Elvirát állított elénk, s hangja a bosszúvágy regiszterében szintúgy átütő volt, akárcsak a szerelmes elgyengülés pillanataiban. Laura Aikin lenyűgözően sokrétű, vokálisan az embernagyság fölé növő Donna Annával ismertetett meg minket, s ugyanezt a léptéket képviselte a kiváló izlandi basszista, Kristinn Sigmundsson is a Kormányzó szerepében. A két hazai énekes, Megyesi Zoltán és Molnár Levente sikerrel illeszkedett be a nemzetközi gárdába: Megyesi igen kulturáltan abszolválta az Il mio tesorót, míg Molnár Masettóján már szinte forradalmi, de legalábbis lázadó düh érzett.

A rendezői koncepció két ponton a hangzó élményt is hatalmába kerítette: előbb Don Giovanni és Zerlina slágerkettőse vált jószerint a finomkodásig tartottá és éterivé, majd Don Giovanni szerenádját hallhattuk szokatlanul heves szenvedéllyel telített, már-már lihegős előadásban. Az esedékes Mozart-adagunkat mindazonáltal így is boldog és hálás megelégedettséggel vehettük magunkhoz, s biztos, ami biztos: a továbbiakban is megmaradunk függőnek.

 

2010. február 28. - Müpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Mozart: Don Giovanni - K. 527

Don Giovanni: Tassis Christoyannis

Kormányzó: Kristinn Sigmundsson

Donna Anna: Laura Aikin

Don Ottavio: Megyesi Zoltán

Donna Elvira: Juliane Banse

Leporello: José Fardilha

Zerlina: Sunhae Im

Masetto: Molnár Levente

Km.: Budapesti Fesztiválzenekar, Budapesti Stúdió Kórus (karigazgató: Strausz Kálmán), a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves zenés színész osztályának hallgatói (osztályvezető tanár: Novák Eszter, Selmeczi György), karmester és rendező: Fischer Iván

 
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 14:23 2010.03.03
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Sztem egy DonGiovanninak igenis fel kellene kerülnie a Barihunks oldalra. Nálam ez az alap. És noha DonGiovanni függő vagyok én is, nem mentem el megnézni ezt az előadást, mert a múltkori Ildebrando D'Archangelo-s verziót nem akartam magamban elfeledtetni. És én Rod Gilfry-t szerettem volna hallani, és ha nincs ő, ez a görög engem nem isérdekel :)))

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

A zenekart 1983-ban alapította Fischer Iván és Kocsis Zoltán, ahogy a londoni Times fogalmazott:,„Magyarország fiatal muzsikusainak legjavából". A cél az volt, hogy az igényes próbáknak és a magas követelményeknek köszönhetően az évente három - négy alkalommal hangversenyező zenekar produkciói a főváros zenei életének jelentős eseményeivé váljanak és Budapest új, nemzetközi színvonalú szimfonikus zenekarral gazdagodjék.

A zenekar fontosabb projektjei közül nagy visszhangot keltettek az operaprodukciók: A varázsfuvola, Cosi fan tutte, Figaro házassága, Idomeneo, Orfeo ed Euridice, A török Itáliában, a Bartók halálának 50.évfordulójáról megemlékező ciklus, a Mahler-szimfóniák előadásának többéves programja, a Brahms halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett sorozat, a Bartók - Stravinsky ciklus és a 2004-es Liszt-Wagner ciklus. 2005-től a zenekar Budapesti Mahler Ünnep néven saját fesztivált, 2008-tól egy-egy zeneszerző munkásságát bemutató "maratont" rendez.

Az együttes nagy hangsúlyt fektet az új zene népszerűsítésére: számos ős - és magyarországi bemutató fûződik a nevéhez, mecénásként is rendszeresen rendel műveket. 2006-ban a zenekar - első külföldi együttesként - elnyerte a Holland Zenei Díjat.

A BFZ nagyzenekari hangversenyei mellett számos egyéb sorozatot is indított. Rendkívül sikeresek és népszerűek lettek a kamarazene-hangversenyek, a kisgyerekek számára rendezett kakaókoncertek, a "Haydn-Mozart plusz" sorozat, amelyen a zenekar belső versenyen kiválasztott tagjai szólistaként is fellépnek és a Hősök terén, több tízezer hallgató előtt tartott ingyenes szabadtéri koncertek.

A Budapesti Fesztiválzenekar művészi munkáját 28 éve, alapítása óta Fischer Iván zeneigazgató irányítja.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Verdi: Falstaff  - bemutató (1893)