Holdjáték

Kesselyák Gergely rendezésében a Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatot Turandot paródia is, mese is, színes-filmes látomás is, maradian kínai kulturális javakat idéző, ugyanakkor meglepően freudista.

Miért pont ezt a két operát, Verdi Otellóját és Puccini Turandotját választja rendre minden évben a Szabadtéri Játékok vezetése, miért éppen ez a kettő favorit, miért nem juthat szóhoz Norma, Adriana Lecouvreur vagy Lammermoori Lucia? Miért nem veszik elő a korai évek nagy slágereit a verista darabokat, vagy - oh, merész álom! - Händel egy nagyszabású és nagyszerű operáját, ami igenis ide, nagy térbe, szélesvásznú díszletek közé illene? A válasz egyszerű: ezek a darabok a legkevésbé kockázatosak, mindkettő operasláger, sikerük biztosra vehető, jól mutatnak a hatalmas Dóm téren is. És elég mindkettőhöz három jó énekes.

A három kérdésére választ váró - ám valójában attól, hogy választ is kap, félő - kínai hercegnő és az elűzött tatár király - jól válaszoló - fiának története egyértelműen népmesei ihletésű. Bár Puccini belekomponált az operába kínai zenei motívumokat is, felfogható e mű felnőtteknek szóló mesének épp annyi joggal, mint hatalomról, sorsról, szüzességről szóló parabolának, a testiség démonai sugallta legendának, ami szerint Turandot retteg és frusztrált az érintéstől, zsarnoksága pedig korcs vágy, de akár kínaiopera-paródiának is. Hiszen a Turandot Kínája nem hiteles Kína, ráadásul ilyen név, hogy Turandot, eleve nincs, hiszen a kínai nevek vagy n-re vagy ng-re vagy magánhangzóra végződnek. Ezért is adhat bosszúságra okot, ha egy rendező kínai kalligrammák és lampionok közé rendezi be darabját.

Kesselyák Gergely rendezésében a Turandot paródia is, mese is, színes-filmes látomás is, maradian kínai kulturális javakat idéző, ugyanakkor meglepően freudista is (a zsarnokság, eszerint tehát, igenis korcs vágy). E koncepció ellen éppen az a legfőbb kifogás minden látványossága és bűvölősége ellenére - hisz a táncoló fények úgy játszanak, mint egy abszintivó látomásában -, hogy bármily kedves a szívnek és a szemnek, nem lesz és lehet maradandó élmény, mert a rendező képzeletének és ötleteinek nem tudott gátat szabni. Azok elöntik a színpadot, mint a darab elején a dzsunkák.

A legfőbb kifogás: eldönthetetlen e rendezés milyen, mit akar, kivel akarja, hogy együtt érezzünk, kinek a pártján van, mert a sok ötlet közt elvész a tartalom, a szeretkezésnek még a gondolatától is irtózó kínai hercegnő és a győzelemért mindenre kész ifjú drámája. Épp úgy, ahogy elsikkad a sok dzsunka között az első jelenetben a tatár fejedelem Timur és Liu, s az ifjú Kalaf találkozása. A Kína vizeit elárasztó tákolmányokra valóban megszólalásig hasonlító hajók elterelik a figyelmet a háttérben összeölelkezőkről. A jelenet bensőségessége, a találkozás öröme, nem csillan meg, mert olyan élesek a parti fények.

A Turandotban mindig éjszaka van.

Lampionosok ármádiája támad a sötét ellen. Sikerrel. A hajók a színpad előterében siklanak elő, úgy képzelhetjük - kiválóan keltik a fények is ezt az illúziót -, hogy egy nagy folyó másik partján ülünk mi, nézők. A háttér ekkor a kínai tusrajzokat idézi, melyek többnyire olyan tájat ábrázolnak, ahol oly jól esne sétálni egyet. Csupasz hegyormok, szikár jegenyék, fenyők. A nagyszerűen átalakuló díszlet (tervezte: Zeke Edit) mögött fények imbolyognak, amikor megjelennek a miniszterek, kezdetét veszi a hercegnő kérdésére rosszul felelő szerencsétlen kivégzése. A hegyormokból sziklák hasadéka lesz és közöttük, mintegy függőhídon közeledik a zsarnok.

Mind a díszlet, mind a jelmez (Velich Rita munkája) remek kreáció. A három miniszter kínai sárkánynak öltözve lép elő: és valóban, miért is ne lehetnének a kínai mesék jóindulatú sárkányai (ne feledjük, a kínai sárkány nem rettenetes ellenfél!). Kék köpenyük hasán egy írásjegy. Ha jól sejtem, a nevük áll rajta: Ping, Pang és Pong.

Amikor minden baljós jel ellenére (Puccininál még a rossz választ adó feje is elé gurul) Kalaf herceg ifjú, kiáll, mondván, lesz oly bátor, és meghallgatja a hírhedett nőszemély kérdéseit, szinte megrészegedik a feladattól. Látomások árja sodorja el, nem hallgat az okos szóra. Kesselyák Gergely rendezésében itt bizarr, az Indiana Jones-filmek démonjárásait, szellemriogatásait eszünkbe juttató fényorgiába kezd: táncosnők inganak a homályos háttér előtt, lengén, a magasban, lidérces fények írnak le ellipsziseket, megbolydul a táj geometriája is. Hihetnénk, ezzel elárulja Kesselyák, hogy Kalafot a lidérnyomásban nem evilági erők segítik ("Tébolyodott, tébolyodott" - kiáltják a miniszterek), és ahogy az elszánás adományát, úgy a válaszokat is megkapja. Hihetnénk, de nem tűnik a Kalaf mellére ülő lidérc másnak, csak a szerelem démonának.

Amikor a Kar Hercegnőt ("Principessa") kiállt, Holdként emelkedik az égbe az ekkor először megjelenő Turandot. Ragyogó, fehér ruhában. Akár a haláli utáni panorámalátásban az ítélet hírnöke. (Apróság: idén jóval magasabbra, mint tavaly.) Mert Turandot valóban azonosítható a Holddal. Ő a következőket mondja magáról, amikor felteszi a harmadik kérdést (mire a válasz, Turandot): "Jég, mely lángra gyújt, s a tüzedtől még jobban megfagy, szűzfehér és mégis éjsötét". Ping a várakozás éjjelén, miután már Kalaf megadta a válaszokat, azt tanácsolja Kalafnak: "sose bámuld a Holdat, szemed inkább a földre fordítsd". Turandot jégkirálynő. Szűzfehér és ragyogó. Nem is lehetne lelni pontosabb hasonlatot ennél: olyan, akár a telihold. E Hold ragyogó fényébe üt bele dühösen Kalaf, e Hold ragyogó tükröződésébe, amikor kongat Turandot ajtaján. A Hold pedig odafent olyan, akár egy ütés.

A második felvonás a Miniszterek triójával kezdődik. A Turandot-rendezések neuralgikus pontja a hármas, ritka, hogy nem tűnik e rész feleslegesnek vagy a kelleténél hosszabbnak. Kesselyák ezt kitűnően oldja meg. A három kiváló énekes (Cseh Antal, Nyári Zoltán, Kóbor Tamás) leveti sárkánygúnyáját, miközben arról elmélkedik a Tang-kori költők stílusában, mily jó is lenne az otthoni vityilló partján szemlélni ezt az éjet, a csillagokat, és halat fogni. A miniszterek egy szál gatyában vonulnak le a folyó partjára, törölgetik, mossák egymást. (Az éj szerencsére enyhe volt, nem kellett attól tartani, hogy meg találnak hűlni.)

A szép szál férfiak sztriptíze nem nélkülöz némi bájt, az ötlet dicséretreméltó, hiszen kifejezi, hogy az egymásba fonódó vágymonológokkal kilépnek a konfuciánus hatalmi hálóból, és nem jó hivatalnokok (sárkányok) többé, hanem nyugodt életre vágyó magánszemélyek. De e jelenet kirí a rendezés egészéből: éppen, mert oly kevéssé stilizált, olyan kellemes. Nincs hangulatának előzménye, és nincs folytatása sem. Olyan, mint egy komor hard boiled krimiben egy komikus betét: idegenül hat, és annak ellenére, hogy mulattató, megkérdőjelezi a mű végletes komolyságát is.

Amikor Turandot felteszi a kérdéseket, minden jó válasszal egyre közelebb kerül Kalafhoz, amit Kesselyák azzal jelez, hogy a magasból, egy keskeny lépcsőn leereszkedik. A miniszterek jelenete után ezt akár paródiának is gondolhatnánk, hiszen olyan direkt és olyan árulkodó, hogy nehéz e leereszkedésnek jelképes értelmet tulajdonítani.

Miután Kalaf is feltette a maga kérdését, komor éj borul az Ég alattira (ez Kína nevének jelentése). Kalafot ismét a látomások árja borítja el. A miniszterek kísértik meg kincsekkel, hatalommal. Ez az erős jelenet, Kesselyák rendezésének legemlékezetesebb része, valóban értelmezés is, hiszen az eredeti librettóban a kísértés valóságos, ám itt mintha Kalaf lelkiismerete szólalt volna meg. Ha a rendező ebben a stílusban állította volna színpadra a darab egészét - megkockáztatva azt az állítást, hogy minden, ami a színpadon történik, Turandot kérdéseinek kivételével, csak Kalaf rémálma - a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik legjobb Turandot-rendezése fűződne a nevéhez. De így csak egy a sok közül.

A Turandothoz három jó énekes kell - írtam a bevezetőben. A három jó énekes meg is volt, ám paradox módon nekik is köszönhető, hogy a darab nem állt össze, nekik is felróhatóak a stílustörések.

A július 24-ei előadás tele volt énekesi és zenekari hibákkal. Gábor Géza (Timur) egy alkalommal egyszerűen nem lépett be. A mikroportba valaki egyszer beletüsszentett. A rezek rekedten szóltak, a trombitásoknak nem sikerült elkapni az első hangokat.

A Kalafot éneklő Cselóczki Tamás hangja erős és magabiztos, de nagyon sokszor bizonytalan, bosszantóak voltak az intonációs hibái (aki emellett egyszer lelépett oda, ahol elvileg folyónak kellett volna lenni, azt a hatást keltve, hogy vízen jár). Az áriáinak nem volt íve: Kalaf híres áriáját, a Nessun Dormát egy dzsunkán kezdte el, és nemcsak a hajó, de a hangja is lebegett. Csak akkor talált magára, amikor már parton állt. Azonban hiába volt meg az ária csúcshangja, a h, ha nem derült ki, mit érez közben Kalaf. Cselóczki Tamás nem gondolta végig, és nem játszotta végig az áriákat. És éppen ezért is, mert az áriái így elnyúltak vagy végzetesen megbomlottak, nem volt igazán jelen a színpadon.

Szemben Liuval. Rost Andrea reme kelt. Olyan magabiztosan, mint ő, nem uralja senki a hangját, de a hang, ennek szépsége, selymessége, nem jön át a mikroporton. Rost Andrea a mikroportba - még ha az serceg vagy zúg is - ugyanolyan jól tud énekelni, mint zárt térben, hiszen a pianói egészen megejtően szépek, ám nem tudta ő sem megmenteni az előadást a szétcsúszástól.

Rálik Szilvia (Turandot szerepében) sem, aki, bár nem volt olyan bizonytalan, mint Cselóczki Tamás, nem tudta átfogni az áriákat, és a sok részre tördelt, nem összefogott áriák miatt - hiába Rálik kissé éles, de magasabb tartományokban szépen ragyogó hangja -ez a Turandot unalmas lett, vontatott. Majdnem érdektelen.

A jégkirálynőt végül a szívkirály megdönti a lépcsőn. A mikroport diszkréten serceg, ahogy a ruhák egymáshoz érnek. Szinte közelről halljuk, ahogy a jégkirálynő olvadni kezd. De az izzás inkább csak a sok ezer wattnak köszönhető.

Ha szabadna kérnem, jöjjön Giulio Cesare. Vagy legalább Don Pasquale és barátai.

2009. július 24. 10:00 - Szegedi Szabadtéri Játékok

Puccini: Turandot

Km.: Rálik Szilvia (Turandot), Bede-Fazekas Csaba (Császár), Gábor Géza (Timur), Cselóczki Tamás (Kalaf), Rost Andrea (Liu), Cseh Antal (Ping), Nyári Zoltán (Pang), Kóbor Tamás (Pong), Altorjay Tamás (Mandarin), Kozma Attila/Angyal Áron (Perzsa herceg); Szegedi Szimfonikus Zenekar, Szegedi Szabadtéri Játékok Énekkara, Juhász Gyula Általános Iskola Gyermekkara; kor.: Kozma Attila, d.: Zeke Edit, j.: Velich Rita, vez.: Selmeczi György, rend.: Kesselyák Gergely