Boldog születésnapot, Sólyom-Nagy Sándor!

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Sólyom-Nagy Sándor Kossuth-díjas bariton, az Operaház Mesterművésze.

Az operaénekes Siklóson született. Érettségi után jelentkezett a Zeneakadémia tehetségkutató meghallgatására, ahol kíséret nélkül énekelte Germont áriáját Verdi Traviátájából. Azonnal felvették, de mivel még kottát sem tudott olvasni, két évig előkészítőbe járt, utána azonban a főiskola öt évét négy év alatt végezte el. Még zeneiskolai évei alatt az Operaház színpadán együtt énekelhetett a címszereplő Svéd Sándorral a Rigolettóban. Maleczky Oszkár és Kutrucz Éva növendékeként szerzett operaénekesi és művésztanári diplomát, majd 1966-ban az Operaházhoz szerződött.

Sólyom Nagy Sándor (fotó: Éder Vera)

Puccini Toscájában, Scarpia szerepében ismerte meg a közönség. Nem telt bele hosszú idő, a társulat hősbaritonja lett, kivételes tehetségét közel ötven főszerepben bizonyíthatta. Svéd Sándor, Losonczy György, Jámbor László, Radnay Görgy, Melis György szerepeinek örököseként több mint nyolcvan szerepben lépett színpadra. Sólyom-Nagy Sándor legjobb alakításai közül is kiemelkedik Petúr bán szerepe a Bánk bánból, Verdi operái közül a Rigoletto címszerepe, a Falstaff Fordja, Jago az Otellóból, Amonasro az Aidából, Escamillo Bizet Carmenjéből és Hans Sachs Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok című alkotásából. Az operák mellett gyakran fellépett oratórium- és dalénekesként, számos kortárs szerző művének bemutatóján működött közre, hatalmas sikerrel énekelte Bartóktól A kékszakállú herceg várát és a Cantata Profana szólóját. Rendszeresen vendégszerepelt külföldön, a Bécsi és a Müncheni Staatsoperben, Belgiumban, Hollandiában, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban, Japánban. Állandó vendégművésze volt a Bayreuthi Ünnepi Játékoknak, ahol több mint százszor lépett fel. Sólyom-Nagy Sándor elsősorban a drámai szerepeket kedveli, tökéletes énektechnika, egységes színezetű hang, szuggesztív előadásmód jellemzi alakításait.

Sólyom-Nagy Sándor 1986-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, nagy hangsúlyt fektet a következő nemzedék képzésére. 1991-től az Operaház művészeti tanácsának elnöke és az igazgató állandó helyettese volt, 1989-től folyamatosan a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének elnöke. Egy orvosi beavatkozás után 1992-ben szinte megnémult, viszontagságainak és gyógyulásának történetét 1998-ban Gyökerek, ágak, levelek című önéletrajzi kötetében adta közre. Művészi munkásságát több díjjal ismerték el, 1972-ben Liszt-díjat, 1974-ben Székely Mihály-emlékplakettet, 1977-ben érdemes művész címet, 1988-ban kiváló művész címet, 1990-ben Erzsébet-díjat, 1998-ban Kossuth-díjat kapott, 2005-től a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 2007-ben a Magyar Állami Operaház örökös tagjának és mesterművészének választották. Tiszteletére december 21-én a Fészek Klubban rendeznek koncertet.

Kapcsolódó program(ok) – a részletekért kattintson a linkre!

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG