Fischer Ádám a Magyar Helsinki Bizottság irodájában tartott sajtótájékoztatón kifejtette véleményét a művészvilágban parázs vitát okozó közéleti kérdésekről, egyszersmind részletesen ismertette az Operaház éléről történt távozásának okait, a dalszínház szervezeti és működési problémáit; beszélt magyarországi terveiről és a Budapesti Wagner Napok jövőjéről is.
A részletekről hallgassa meg Fischer Ádámot a sajtótájékoztatón készült videofelvételünkön!
Fischer Ádám amellett, hogy másfél évtizede tevékenykedik a Magyar Helsinki Bizottságban, több külföldi emberi jogi szervezet tagja is. Verdit idézve hangsúlyozta, hogy számára igen fontos a kevésbé szerencsések segítése, hiszen, mint elmondta: „luxusmenekültként Ausztriában átélte, mi az, amikor az ember ki van szakítva a környezetéből, és bizalmatlanok vele szemben". A karmester Schiff Andrással, Konrád Györggyel és másokkal 2011. elején, a soros EU-elnökség átvételéhez igazítva petíciót nyújtott be az Európai Bizottságnak a Magyarországon felerősödő diszkrimináció, xenofóbia és rasszizmus miatt. A beadványt több külföldi lapnak adott határozott hangú interjú követte, melyeket a magyar sajtóban éles bírálatok értek. Fischer Ádám a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy beadványát nem pusztán magánemberként, hanem a kisebbségi jogvédelemmel foglalkozó Magyar Helsinki Bizottság tagjaként - Kőszeg Ferenc korábbi és Kádár András jelenlegi elnökkel egyetértésben - nyújtotta be, megalapozott kutatásokra támaszkodva.
Kádár András a 2011. márciusi gyöngyöspatai romaellenes megmozdulások fényében látnokinak nevezte a beadványt. A Bizottság a romaproblémára Fischer Ádám ösztönzésére a következetes hatósági fellépés mint tüneti kezelés helyett teljes körű oktatás- és foglalkozáspolitikai gyógymódot javasol, ám jogvédő szervezetként a megoldások mielőbbi kidolgozásának fontosságára legföljebb a figyelmet hívhatják föl. Fischer Ádám a magyarországi romaproblémát az USA fél évszázaddal ezelőtti fekete-problémájához hasonlította, és az amerikai többé-kevésbé bevált receptek átvételét szorgalmazta. Hozzátette, még Operaházi főzeneigazgatóként a Berlini Filharmonikusok nagysikerű Rithm is it! elnevezésű, hátrányos helyzetű fiatalokat megcélzó oktatási projektjének adaptálását tervezte.
Fischer Ádám a Magyar Helsinki Bizottságtól függetlenül, magánemberként a magyar sajtóban zajló kisebbségeket és idegengyűlöletet érintő, prominens művészek és publicisták között zajló nyilatkozatháború kapcsán a következő sorokat kívánta megosztani a nyilvánossággal:
„Szeretném a Bayer Zsolt Fidesz-tagságával kapcsolatos álláspontomat összefoglalni. Mivel ennek az egész ügynek nálam erős érzelmi háttere is van, fontosnak tartom, hogy ezekről is beszéljek, a félreértések és félremagyarázások elkerülése érdekében.
Először is: rá kellett jönnöm, hogy a magyarországi közvélemény ingerküszöbének mértékét ebben a témában nem reálisan mértem fel. Arra számítottam, hogy a Schiff András ellen írt cikk András mellett nagyobb társadalmi és főleg szakmai szolidaritást fog kiváltani. De belátom, hogy a fehérterror rémtetteinek, a Héjjas-Prónay korszak bűneinek relativizálása, vagy az akkori események esetleges pozitív megítélése a magyar közvélemény számára már nem olyan rémületes, mint az én számomra. Beállítottságom okainak magyarázatára megpróbálok itt egy ellenkező előjelű, fiktív példát hozni: a kérdés az, ha az MSZP egyik megbecsült tagja ma nyilvánosan azon sajnálkozna, hogy Recsken túl kevés klerikálist öltek meg, és ezért van jelenleg az utódoknak ilyen politikai befolyásuk - nos, elképzelhető-e, hogy egy ilyen ember az MSZP tagja maradhasson? Hogy az MSZP vezetőségének képviselői őt a cikk megírása után nyilvánosan kitüntessék? Ha a válasz igen, akkor elismerem, hogy a Fidesszel szemben igazságtalan vagyok.
Másodszor az a bajom az egész történettel, hogy én évtizedek óta vitában állok az értelmiségi körökben tudvalévőleg eléggé elterjedt, és már rég nem csak a szüleink generációja által hangoztatott véleménnyel, hogy Magyarországon egy jobbközép, polgári konzervatív irányzatnak a történelmi tradíciók miatt nem lehet tömegbázisa, és egy konzervatív néppárt nálunk mindig nyitott marad a vállalhatatlan szélsőségek felé. Ez az, amivel Szabi Iván, annak idején a jobboldali „lelkes és borzalmas tagságnak" a politikusokra ható befolyását jellemezte. Én ezt a felfogást, hogy egy európai értelemben vett jobbközép néppárt Magyarországon illúzió- (mármint, hogy annak a szélsőjobbtól való éles elkülönülése illúzió), nos, hát én ezt nemcsak helytelennek és destruktívnak tartottam és tartom, de (pláne ma, 2011-ben) kimondottan veszélyesnek is. A Fidesz-vezetőség hallgatása Bayer Zsolt ügyében viszont pontosan ezekre az előítéletekre erősít rá.
Harmadszor pedig, bevallom, a kormánypárti körök az üggyel kapcsolatos kettős kommunikációja dúlt fel. Hogy a vezető Fidesz-politikusok Izraelben, Brüsszelben stb. magánbeszélgetések során állandóan nyugati partnereik értésére adják, mennyire viszolyognak Bayertől, hogy őt mennyire nem kell komolyan venni, stb. - viszont Magyarországon ezt nem mondják ki, sőt, Bayert ki is tüntetik. Pontosan tudom, hogy ez politika, egy reális, racionalista, taktikai érdekek által vezérelt „szabályos" politikai húzás. De a mi feladatunk (lenne) egy olyan társadalmi hangulatot kialakítani, amelyik egy ehhez hasonló, szabályosan racionális politikát már nem fogad el. Ha egy politika tudniillik a politikusok számára már nem kifizetődő, akkor ők azt azonnal abba fogják hagyni."


(vd)
Fidelio
13 Hozzászólás
Elküldöm
































Ebből az össze-vissza vagdosott videóból semmi sem derül ki. Értékelhetetlen. Kiragadott mondatok gyülekezete. Még a vágó koncepciója sem érthető. Elkezdett és be nem fejezett gondolatok zagyvasága az egész.
„luxusmenekültként Ausztriában átélte, mi az, amikor az ember ki van szakítva a környezetéből, és bizalmatlanok vele szemben"
Ez a videóban nem hangzik el. Jobb is. Nagyon gonosz mondat.
Már elnézést, de még nem halt meg mindegyik kortárs, aki másképp emlékszik.
Remélhetően ezt Fischer Ádám nem mondta.
Három évig dolgozott az Operaházban vezető poszton. Annak elismerésével, hogy az Operaházban elég nagy szakmai bajok vannak, nem tudom tudom elfogadni, hogy azt mondja, három év vetés után most kezdett volna aratni. Mivel? Aztán maga is kijelenti, hogy neki a Müpa-koncertek jobban fekszenek, mint az Operaház.
Panaszkodik a naponta változó előadások miatt cserélgetendő díszletekre. Nem lenne az probléma, ha a díszletek egyszerűek. Milyen csapatmunka volt? A Serset mindenesetre évente egyszer, a szezon végén zsinórba adják - feltehetően a monstre díszletek felépítésének gondja miatt. Ezt mi is fájlaljuk.
Panaszkodik, hogy nem volt próbalehetőség a naponta változó előadások miatt. Hány operának van külön színpada (Erkel) próbákra?
Panaszkodik a repertoárra. Arra mi is panaszkodtunk a barokk operák hiánya miatt. Ő ígérte, mi vártuk, hogy teljesíti. Na, az elődje sokéves ígéretét, az egy Serset sikerült.
Van ebben a videóra vett nyilatkozatban valami nem ildomos.
Ami a politikai akcióit illeti: azok még annyira se ildomosak.
Három évig egyfolytában zokogni fogok.
Kedves Zakata, sajnos az élet bonyolultabb annál a sémánál, hogy "kitűnőek a Wagner-előadások" - > "ő jó ember" -> "azt mond, amt akar". Ez működne az ókorban, vagy ma valamilyen demokráciától elzárt apró zugban, de értelmes emberek közösségében nem.