Budapesti Fesztiválzenekar

Don Giovanni a Mostly Mozart Festivalon

Föl-földobott kövek

A Fischer Iván rendezte és dirigálta Don Giovannit jelenleg New Yorkban láthatja a közönség. Az előadásban közreműködnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem Novák Eszter és Selmeczi György vezette zenés színész osztályának hallgatói, közülük Dénes Viktort kértük meg arra, hogy tudósítson nekünk. Első levele megérkezett.

2010. február 24. Müpa, Mozart: Don Giovanni, bemutató Fischer Iván rendezésében és vezényletével és a Budapesti Fesztiválzenekarral.

Valahol itt kezdődött a Novák-Selmeczi-osztály szerencsecsillaga felragyogni.

Iván úgy gondolta, hogy a Don Giovannit körülvevő világ ítéli el és adja meg neki a büntetést.

Mint tudjuk a történet szerint Don Giovannit a Kormányzó szobra ragadja el az alvilágba.

SZOBOR!

És ebből fogalmazódott meg az ötlet, mi lenne, ha főhősünk környezete élő szobrok sokasága lenne.

Jelenet az előadásból - Don Giovanni - Művészetek Palotája (fotó: Pető Zsuzsa)
Galéria megnyitása

A Müpa-beli előadás fotói

Ekkor a direktor úr felhívta régi barátját, Ascher Tamást, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorát, és segítséget kért abban, hol talál erre alkalmas embereket. Ekkor a rektor úr, operáról lévén szó, a mi osztályunkat ajánlotta, lévén, hogy mi zenés színész osztály vagyunk.

A próbafolyamat alatt a jelenetek szerinti környezet megteremtése volt a feladat. Hol padok, hol lámpák, hol ablak, hol csak szimplán alvó emberek formájában jelentünk meg teljesen szürkére befestett testtel.

A bemutatót látta a New York-i Lincoln Center igazgatója 2011 augusztusára meg is hívta az előadást New Yorkba, a Mostly Mozart Festivalra.

Így ért minket az a hatalmas öröm, hogy immáron három napja Manhattan szívében, a Broadway-n próbáljuk a Don Giovannit. Az eredeti előadáshoz képest a kórust is mi adjuk az előadáshoz, tehát a feladat még izgalmasabb, mint volt.

Szerzőnk narancssárgában - Don Giovanni - próbaképek (fotó: Mikecz Kornél)

Hogy ez milyen érzés, azt nehezen lehet elmondani. Egy-egy jelenet alatt, négy-öt percig egy kitekertebb pózban kell állni, ami önmagában rendkívül fárasztó, de az ember közben hallgatja ezt a csodálatos zenét, s mintha egy nagy, puha ágyban feküdne.  A már régóta tartott póz miatt az izomfájdalom mintha meg is szűnne. Csak amikor a takarásba kimegyek, akkor szoktam érezni.
Rendkívül izgalmas, hogy szinte az egész osztály itt van - Ágoston Péter Szegeden, a Valahol Európában előadásában próbál -, és így olyan az egész, mint egy osztálykirándulás.

(Hogy nekem mit jelent New York? Másodszor vagyok itt, a világ talán legmozgalmasabb városában, és még most is azt éreztem, mikor beértem a város szívébe, hogy rendben, itt tudnék élni.

Bár a kávézási kultúrájuk a miénkhez képest katasztrofális. Egy presszókávét kétféleképpen lehet inni: vagy hosszas kutatás után talál az ember egy európai kávézót, vagy negyedórát beszélget az eladóval, hogy a kevés vízzel lefőzött kávé is kávé, ahogy ezt a Novák Eszter csinálta. Tételezzük fel, hogy ez itt a legnagyobb probléma, és akkor ez a földi paradicsom. Bár ez biztos nincs így, de egyelőre még mindig a legjobban élhető földrészek egyike az USA és ezzel együtt New York is.

Bárhonnan bárhova el lehet jutni viszonylag gyorsan, csak felpattan az ember a legközelebbi metróra, kettőt pislant és a Central Parktól már el is jutott Chinatownba, ami a sziget déli részén van. Itt huszonhárom metróvonal van, kiváló átjárhatósággal. Érdekes, otthon, a negyedik sem tudott még elkészülni... Biztos keményebb a föld. Vagy valami teljesen más oka van, de azt nem is sejtem.

Don Giovanni - próbaképek (fotó: Mikecz Kornél)

Ahhoz hogy ezt a rövid élménybeszámolót megírjam, most is dübörögnie kell a klímának, mert különben nehezen lehet elviselni a 34 fokos és 80 százalékos páratartalmú nyarat.)

De térjünk vissza az előadáshoz, amelynek nincs díszlete, vagyis van, de azok mi vagyunk. Minden minimalizált, mindenből éppen annyi, amennyi szükséges ahhoz, hogy a néző megértse az operát. A rendező fókuszában a drámaiság hangsúlyozása áll, még a zenekarnak adott legfőbb instrukciója is az, hogy "a drámát játsszátok!" Az énekeseket is a legfinomabb színészi játékra ösztönzi az Iván, és ahol ez nem sikerül, aprólékos technikai segítséggel javítja ki a túlzó, illusztráló kifejezéseket. Ez a minimalizálás azért sem válik kevéssé, mert a zenében minden meg van írva, ami a megértést szolgálja. Ha csak hallgatnánk a zenét, már önmagában az is elmesélne mindent.

A próbák mellett marad időnk körülnézni a városban és még az Ivánnak köszönhetően, két előadás közötti szünnapon, egy igazi Broadway-musicalt is megnézhetünk. Augusztus 4-én és 6-án van két előadásunk, és aki megteheti, pár napot, saját kedvtelésből itt fog maradni.

Tehát a nagy élmények még előttünk állnak. De mindenesetre óriási szerencse ért bennünket, hogy a világ egyik legjobb zenekarával és karmesterével, a világ legnagyobb metropoliszában szívhatjuk magunkba az életet. Mondhatjuk azt is, hogy Föl Vagyunk Dobva!

Fischer Iván - Don Giovanni - próbaképek (fotó: Mikecz Kornél)

New York City, 2011. aug. 3.

Dénes Viktor

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

A zenekart 1983-ban alapította Fischer Iván és Kocsis Zoltán, ahogy a londoni Times fogalmazott:,„Magyarország fiatal muzsikusainak legjavából". A cél az volt, hogy az igényes próbáknak és a magas követelményeknek köszönhetően az évente három - négy alkalommal hangversenyező zenekar produkciói a főváros zenei életének jelentős eseményeivé váljanak és Budapest új, nemzetközi színvonalú szimfonikus zenekarral gazdagodjék.

A zenekar fontosabb projektjei közül nagy visszhangot keltettek az operaprodukciók: A varázsfuvola, Cosi fan tutte, Figaro házassága, Idomeneo, Orfeo ed Euridice, A török Itáliában, a Bartók halálának 50.évfordulójáról megemlékező ciklus, a Mahler-szimfóniák előadásának többéves programja, a Brahms halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett sorozat, a Bartók - Stravinsky ciklus és a 2004-es Liszt-Wagner ciklus. 2005-től a zenekar Budapesti Mahler Ünnep néven saját fesztivált, 2008-tól egy-egy zeneszerző munkásságát bemutató "maratont" rendez.

Az együttes nagy hangsúlyt fektet az új zene népszerűsítésére: számos ős - és magyarországi bemutató fûződik a nevéhez, mecénásként is rendszeresen rendel műveket. 2006-ban a zenekar - első külföldi együttesként - elnyerte a Holland Zenei Díjat.

A BFZ nagyzenekari hangversenyei mellett számos egyéb sorozatot is indított. Rendkívül sikeresek és népszerűek lettek a kamarazene-hangversenyek, a kisgyerekek számára rendezett kakaókoncertek, a "Haydn-Mozart plusz" sorozat, amelyen a zenekar belső versenyen kiválasztott tagjai szólistaként is fellépnek és a Hősök terén, több tízezer hallgató előtt tartott ingyenes szabadtéri koncertek.

A Budapesti Fesztiválzenekar művészi munkáját 28 éve, alapítása óta Fischer Iván zeneigazgató irányítja.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG