A hét portréja: Gencsy Sári

Gencsy Sári operaénekesnő, érdemes művész, a magyar operajátszás legendás koloratúr szopránja volt. 16-án lenne 85 éves.

Gencsy Sári

Gencsy Sári 1924. augusztus 16-án született, zenei tanulmányait szülővárosában, Debrecenben kezdte, majd Budapesten Makay Mihálynál folytatta. A Magyar Állami Operaházhoz Tóth Aladár szerződtette 1948-ban, a dalszínháztól 1973-ban ment nyugdíjba. Az operahősnők közül Verdi, Mozart és a bel canto alakjai álltak hangi adottságaihoz, művészi alkatához a legközelebb. Nagy sikerrel játszotta a Traviata Violettáját, a Rigoletto Gildáját, a Lammermoori Lucia címszerepét, a Szöktetés a szerájból Blondéjét, Delibes Lakméjének címszerepét. Gencsy Sári volt generációk számára a János vitéz Iluskája. Hangját néhány operafelvétel mellett számos operett- és nótafelvétel is őrzi. Nyugalomba vonulása után szinte haláláig a Színház- és Filmművészeti Egyetem énektanáraként tevékenykedett. 2008. május 6-án hunyt el.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG