Kovalik nem csak vetített

Kovalik Balázs Münchenben állította színpadra a Bohéméletet. A kritikák tanúsága szerint egyöntetű sikerrel.

Puccini egy nagy mozi, Opera naná, mozi pfuj, Diszkóból a lakókocsiba, Meglepő vicc - ilyen címekkel jelentek meg a kritikák. Az alcímek pedig: Kovalik Balázs felfrissíti Puccini Bohéméletét Münchenben, Diákhatalom (szó szerint: diákerő) a Prinzregententheaterben. Az ARD tévécsatorna ajánlójában a hónap előadásának nevezi a produkciót, a Süddeutsche Zeitung (SZ) kritikusa pedig azzal zárja írását, hogy a müncheni Staatsoperben erre a friss levegőjű Bohéméletre kellene lecserélni a repertoár poros darabját.

A Prinzregententheater az August Everding Bajor Színiakadémia - az 1993-ban megnyitott intézmény diákja volt Kovalik - operákat és musicaleket bemutató színháza, de otthont ad a Bajor Állami Opera (Bayerische Staatsoper) és a Staatstheater am Gärtnerplatz előadásainak is. Jelenleg a Bajor Operafesztivál eseményei zajlanak a klasszicista-korai szecessziós stílusú, a bayreuthi színházat idéző épület falai közt, amelynek nagytermében, ahol a Bohéméletet is játszották, 1029 néző foglalhat helyet, az Akademietheaterben 250-en, a stúdióban hatvanan, a Reaktorhalléban 199-en nézhetik az előadást.

A Bohémélet premierje június 17-én és 19-én (két szereposztás) volt, és a hónapban még négy alkalommal játszotta az Akadémia növendékeiből álló nemzetközi társulat. A kritikusok nem fukarkodtak a pozitív jelzőkkel, ha az énekesi teljesítményekről esett szó, és komoly dicséretet kapott a Müncheni Rádió Ulf Schirmer dirigálta zenekara is.

Kovalik koncepciójában a művészélet gyötrelmeiről szóló könnyes-megható darab megszabadult minden pátosztól, a hamis érzelmektől, Puccinit kibontotta a szentimentális giccsből. Ami maradt, az a történet valódi igazsága, mélysége, amit a rendező két szinten egyszerre mutat be.

Képek az előadásból

Ha az énekesek nem énekelnek, akkor a sminkben ülnek vagy a filmrendező instrukcióit hallgatják - Kovalik ugyanis egy szappanopera forgatásán játszatja a Bohéméletet, a hatvanas-hetvenes évek rikító színű ruháiban. Az összkép olyan, ahogy egy recenzens érzékletesen jegyzi meg, mintha Elvis és a Beatles összedolgoztak volna.

Kovaliknál nem a szerepek, hanem a szereplők drámáját látjuk. A melodráma a kamera előtt játszódik, Mimi és Rodolfo szerelmi története azonban átkerül a mai Franciaországba (a harmadik felvonásban egy diszkó bejárata előtt vagyunk az elnökválasztás idején, a falakon Le Pen-plakátok - a lakásprobléma, a művészek nehéz anyagi helyzete nem változott az opera megírása óta). Az O soave fanciulla közben a forgatási lámpák fénye kialszik, a (filmben) Rodolfót és Mimit játszó színészek eltűnnek a lakókocsiban. A harmadik felvonásban - a már említett diszkó előtt, ahol Kovalik erősen karakterizálja a tömeggel - Rodolfót, aki a lakókocsiban már új szerelmével él, egy telefonfülkéből hívja Mimi, hogy elváljanak. Mimi - szerepe szerint - a kamera előtt meghal, majd a színésznő feláll és kisétál a díszletből. Az épp pihenő, székében ülő kollégája teljesen összetörve, fájdalmában utánakiált. A kép kimerevedik. A patetikus zárlat, az érzelmeknek ez a meglehetősen kétséges kifejezési módja a rendező olvasatában a főszereplők magántörténetéhez tartozik, akiknek semmilyen közös jövőjük nem lehet.

A színpadra helyezett plazmatévék, amelyeken közelik és nagytotálok váltják egymást, folyamatosan figyelmeztetnek arra, hogy az előadásban két valóság van. Ezt a két síkot, a filmeset és a nem-filmeset, a német szakírók indokoltnak érzik. A SZ-ban rendkívül muzikális rendezőnek nevezett Kovalik a zene segítségével "ugrál" film és valóság között, Puccini zenéjéből kiindulva abból kiindulva lép át egyikből a másikba, ami által a derűs és komor jelenetek közötti kontraszt- a zeneszerző intenciónak megfelelően - felerősödik. "Az ember nem is gondolná, hogy ennyi humor, néha valódi mélységű, néha meg banális, van ebben az operában" - írja meglepetten a recenzens. És ha már indokolni kell a filmes referenciát, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Puccini mekkora mértékben inspirálta a westernfilmek zenéjét - hívja fel a figyelmet egy operablogger.