Színház a folyó mellett

A Theater an der Wien több mint két évszázados történetét tallózgatva megelevenedik előttünk a zenetörténet néhány izgalmas pillanata.

A varázsfuvola szövegírója, Emanuel Schikaneder 1801. június 13-án végre úgy hajthatta nyugovóra fejét, hogy régi álma megvalósult: megnyithatta saját színházát. A Theater an der Wien megálmodója még 1786-ban - Mozart halála előtt öt évvel - kért és kapott császári engedélyt egy új színház megnyitására, de terveinek megvalósításához csak 1798-ban láthatott hozzá. A türelem ezúttal is rózsát termett: a Franz Jäger tervei alapján készült épület az akkori Európa egyik legnagyobb és legjobban felszerelt színházának számított. A színház neve egyébként nem magára a városra utal, hanem arra, hogy az intézmény a Wien folyó mellé épült.

Az operacsinálás azonban már akkoriban sem tartozott a legbiztosabb megélhetések közé: alig két évműködést követően Schikaneder és a mögötte álló befektetők összevesztek, és a színház anyagilag ellehetetlenült. Schikaneder kénytelen volt legádázabb ellenfelének, Peter Freiherr von Braunnak eladni a szívének oly kedves épületet - a színház üzemeltetésére szóló császári engedélyt és vele a művészeti vezetői posztot azonban megtartotta. Az üzletben talán nem, de a zenében bizonyosan csalhatatlan szimatú Schikaneder következő húzása zseniálisnak bizonyult: a Theater Kapellmeisterének és házi zeneszerzőjének egy krisztusi korban járó, mogorva idegent kért fel, Ludwig van Beethovent. A Beethoven-korszak évei között talán az 1805-ös a legjelentősebb, amikor április 7-én az Eroica-szimfónia, november 20-án pedig a Fidelio bemutatójának tapsolhatott a bécsi publikum.

A napóleoni háborúk nem kedveztek a múzsáknak, és Schikaneder, ez a sokoldalúan tehetséges művészember Mozarthoz hasonló szegényégben hunyt el 1812-ben. Pár évvel a Bécsi Kongresszust követően viszont a császárvárost is elérte a Rossini-őrület, s a színház ismét prosperált. Ha annak idején A varázsfuvola bemutatására nem is készült el Schikaneder színháza, 1820-ban itt játszották először - és jó ideig utoljára - a Varázshárfa (Zauberharfe) című operát. A mű szerzője egy félénk és szerény, huszonhárom éves fiatalember, akinek mindössze már csak nyolc éve van hátra az életéből - Franz Schubert.

A "aranykor" az 1860-as években köszöntött a színházra: előbb a Párizsból importált Offenbach-operettek - például a Szép Heléna -, majd a műfaj hazai királya, Johann Strauss művei, köztük elsősorban A denevér és A cigánybáró vonzották mágnesként a bécsi közönséget. A denevér bemutatásának évében, 1874-ben lépett először a Theater an der Wien színpadára a kor legendás színésze, Alexander Girardi. A századforduló viszont már az operett magyar mestere, Lehár Ferenc dicsőségét hozta: A bécsi asszonyok 1902-es és kivált A víg özvegy 1905-ös bemutatója minden várakozást felülmúlóan lelkes fogadtatásban részesült - nem véletlen, hogy a negyedszázaddal korábbi "aranykor" nyomán ezeket az éveket a bécsi operett "ezüst korszakának" szokták hívni. S ne feledkezzünk meg e korszak másik magyar sztárzeneszerzőjéről, Kálmán Imréről sem.

Az Anschlusst követően a náci rezsim mindössze néhány "Kraft durch Freude" rendezvényt tartott a Theater an der Wien falai között, az épület ugyanakkor szerencsés épségben vészelte át a háborús pusztításokat. Olyannyira, hogy a komolyan sérült Staatsoper társulata is itt talált átmeneti otthonra az ostromot követően. A színház 1945. október 6-án nyitotta meg újból kapuit stílszerűen a szabadság és a hűség jelképévé vált Beethoven-operával, a Fidelióval. 1955-ben, amikor elkészült a Staatsoper épülete a Ringen, felmerült a gondolat, hogy Schikaneder egykori színháza garázsként, esetleg bevásárlóközpontként folytatja karrierjét. A ház szerencsére végül megtarthatta funkcióját, sőt kívül-belül felújították. Az újjávarázsolt színház első operaelőadását - egy Varázsfuvolát - Herbert von Karajan vezényelte 1962-ben.

Rolf Kutschera intendatúrája alatt a Theater an der Wien műsorára tűzte szinte az összes nagy Broadway-sikert - a Jézus Krisztus Szupersztárt, az Evitát vagy a Zorbát -, de persze közben nem feledkeztek meg A víg özvegyről sem. A nyolcvanas években a fentiekhez csatlakozott két Webber-musical, a Macskák és Az operaház fantomja, még később, 1992-ben a Lévay-Kunze szerzőpáros Elisabethje, majd 1999-ben ugyanezen páros tollából a Mozart! című darab.

A 2006-os jubileumi év apropóján aztán a Theater an der Wien ismét az operáé lett - így vált Bécs harmadik operaházává a Wiener Staatsoper és a Volksoper mellett.