Hal a vízből

Európa legfiatalabb művészeti megalétesítménye első pillanatra sokkolóan modern, a másodikra lenyűgözően merész, a harmadikra pedig már szemet gyönyörködtetően barátságos. Valenciai.

A Palau de les Arts Reina Sofía jó társaságba született: a valenciai sztárépítész, Santiago Calatrava által megálmodott grandiózus építészeti vállalkozást a Művészet és Tudomány Városának ötödik épületeként adták át 2005 októberében. Az épületegyüttes az elterelt Turia folyó kiszárított medrének mintegy három kilométeres szakaszán terül el. A tengerhez legközelebb eső, 2003-ban átadott L'Oceanogràfic Európa legnagyobb tengeri parkja, ahol kilenc tematikus víz alatti teremben több mint 500 tengeri fajt mutatnak be természetes közegükben. A Museu de les Ciènces Príncipe Felipe, amelyet 2000-ben nyitottak meg, a természettudományos múzeumok legújabb, nagymértékben interaktív generációját képviseli, az óriási szemgolyót formázó L'Hemisfèric (1998) tulajdonképpen egy gigantikus, hipermodern mozi planetáriummal, IMAX-rendszerrel és lézerszínházzal - a L'Umbracle látványos sétányáról pedig csodálatos kilátás nyílik az épületegyüttesre. Mindez azonban még a Palauval együtt is eltörpül az utolsó, még a tervezés fázisában lévő beruházás mellett: a Torre Valencia három toronyból álló, 308 méter magas, 81 emeletes épületegyüttesére a látványtervek láttán egyetlen jelző jut az ember eszébe: lélegzetelállító.

A negyvenezer négyzetméter alapterületű, hetven méter magas, ovális alaprajzú Palau környezetét és hangulatát mégsem elsősorban a fent bemutatott épített környezet, hanem az épületet körbevevő hatvanezer négyzetméter kert és kivált a 11 ezer négyzetméternyi vízfelület határozza meg - az épületbe való bejutáshoz is egy 56 méter hosszú hídon kell átmenni. A vízből kiemelkedő óriási halat - a mozaikmintás tetőt leszámítva - mindenhol fehér beton borítja, a tetőre kupolaszerűen boruló acélszerkezetet pedig egyetlen vasbeton pillér tartja - a keleti végén nem ér le a földig.

Galéria, katt a képre!

Az 1700 fő befogadására képes nagyterem kialakításánál elsősorban az operajátszás szempontjait vették figyelembe, de természetesen szinte minden létező műfaj (szimfonikus zenekar, balett stb.) befogadására alkalmas. Valamennyi néző a saját székéhez tartozó külön szöveggépen, az általa kiválasztott nyelven olvashatja a librettót, megoldva ezzel a feliratozás örök kérdését: angolul vagy a nemzeti nyelven? A zenekari árok megoldása is különleges: 166 négyzetméterével nem csupán a második legnagyobb a világon (az Opera Bastille mögött, holtversenyben a madridi Teatro Reallal), de elrendezése négy szintben variálható, hogy a különböző elosztások és magasságok mindig a legjobb akusztikát eredményezzék. A 17 méter széles, összesen 460 négyzetméteres színpad backstage-e elegendő akár két opera valamennyi díszletének elhelyezésére.

A nagyterem felett, a hal fejében elhelyezkedő auditórium befogadóképessége 1500 fő, a termet a legmodernebb audiovizuális eszközökkel szerelték fel. A többféleképpen variálható színpad nemcsak egy teljes nagyzenekar és egy kórus befogadására képes, de egy zenekari árok is kialakítható. Az épület másik, nyugati felében elhelyezkedő négyszáz fős kisterem, az Aura Magistral elsősorban kamarahangversenyek, előadások és konferenciák számára alkalmas, felette pedig a próbatermeket és a műszaki kiszolgáló helységeket találjuk.

A lenyűgöző épület persze nem csak négyzetméterekben, hanem euró-milliókban mérve is tekintélyes vállalkozás: gigantikus hal mintegy 120 millió eurójába került Valenciának, a fenntartási költségek pedig elérik az évi 60 millió eurót. Igaz, zeneigazgatónak nem kisebb sztárt nyertek meg a valenciaiak, mint Lorin Maazelt, aki számos operabemutatóval - produkciónként átlagosan négy-öt előadással - és szimfonikus koncerttel örvendezteti meg a nagyérdeműt. Mondani sem kell: a legnagyobb szólisták nevei mindenütt. A felmérések szerint a valenciaiak igencsak büszkék a Palau de les Artsra - és igazuk is van: ezt a halat jól kifogták.