A mögöttünk álló évben közel száz videót készítettünk, részben színházi, részben zenei témákban, utóbbiak közül csemegéztünk év végi visszapillantó sorozatunkban. Idézze fel a Fidelio.hu videói segítségével a 2011-es év kiemelkedő zenei eseményeit! tovább...
November 19-én mutatják be a Mozart-operát Gianfranco di Bosio rendezésében, a vicenzai Teatro Olimpicót idéző díszletben. A sajtótájékoztatón VIDEOKAMERÁNKKAL jártunk. tovább...
"Az Operaház nem lehet zenei Halászbástya" – fogalmazott Ókovács Szilveszter kormánybiztos arra utalva, hogy célja: az intézmény társadalmi feladatokat lásson el, s ebben komoly szerepet játszik az Erkel Színház is, melynek újonnani megnyitását 2012 decemberére tervezik. Ókovács mellett Héja Domonkos fő-zeneigazgató, Solymosi Tamás balettigazgató és Mozsár István menedzser-igazgató is köszöntötte az Opera társulatát és ismertette terveit. VIDEÓVAL tovább...
Bartók operája és Ravel Bolerója 3D-ben az Operaházban
Az Ybl-palota első premierjéből mutattak be részleteket az Erkel Színházban. A kékszakállú herceg vára és a Bolero szeptember 7-én 3D-ben lesz látható. A produkcióból még két előadást tartanak az Andrássy úton. tovább...
A Magyar Állami Operaház őszi premierje a Bolero/A kékszakállú herceg vára. A 3D technikát egyedülálló módon alkalmazó produkció operapróbáiba VIDEOKAMERÁNKKAL tekintettünk bele. tovább...
VIDEÓNKBÓL kiderül, milyen sokrétű, sok műfajú kínálattal várja a nézőket a Budapesti Nyári Fesztivál! tovább...
A operaházi Májusünnep díszvendége 2011-ben Renée Fleming. VIDEÓnkból az is ízelítőt kaphat a világsztár műsorából,aki a koncertre nem jut el. tovább...
Két és fél nap alatt 250 program. Mindegyiken nem tudtunk ott lenni, pedig megpróbáltuk. tovább...
Meglestük az Operaház festőműhelyében, hogy hogyan készül a Macbeth kortinája. tovább...
Premier: Excelsior!
Félkomoly operát mutat be az Operaház Liszt Ferencről és mennybemeneteléről a Tavaszi Fesztiválon. Megnéztük, milyen lesz. VIDEÓVAL tovább...
A Fidelio.hu saját készítésű videói közül a váratlanul elhunyt Polgár László talán utolsó felvételére szavaztak a legtöbben. tovább...
A mögöttünk hagyott év egyik legfontosabb újdonsága a Fidelio.hu életében a saját készítésű videóanyagok megjelenése volt. Önnek melyik tetszett legjobban? tovább...
Videónkból, amelyben megszólaltattuk Fekete Attilát, Kertesi Ingridet, Kiss B. Atillát, Lukács Gyöngyit és Szegedi Csabát is, minden kiderül. tovább...
A váratlanul elhunyt Polgár László talán utolsó felvételei közé tartoznak a Nyárköszöntő Operagálán készült videók. A főpróbán a Fidelio.hu is forgatott. tovább...
Budai Lívia énekelt már pápának, királynak, császárnak, hercegnek, nemrég pedig Pro Cultura Hungarica díjat kapott. Az idén jubiláló művésznőt a Fidelio azzal a portréfilrészlettel köszönti, amely július 17-én egészében is látható volt a Duna Televízió műsorán. tovább...
Az 55 éves bariton, aki New Yorkban és Zürichben él, ezúttal nem azért énekelt Budapesten, mert Mahler nyomában jár – mert egyébként igyekszik végiglátogatni a zeneszerző életében fontos helyeket –, hanem mert kedves barátok invitálták. VIDEÓVAL tovább...
Hétfő este fél nyolckor kezdődött a Nyárköszöntő gála az Operaházban. Thomas Hampson áriáját megnézhetik a próbán készült videónkon is. tovább...
Meglepetés-nap a Müpában
Május 11-én a Meglepetés-nap keretében híres operarészletek csendültek fel az ötéves Müpa előterében, Andreas Scholl koncertjét megelőzően. tovább...
Néhány napja lépett föl a Müpában Andreas Scholl, a legnagyobb sikert Giulio Cesare "Va tacito" kezdetű áriája aratta. tovább...
Varázsfuvola a Vígben
Már a legnépszerűbb internetes videómegosztó portálon is felbukkant az Operaház friss Varázsfuvola-rendezése. Fischer Ádám kommentárjaival! tovább...
Nem vidám mesék
1881. február 10-én a párizsi Opéra Comique-ban mutatták be Jacques Offenbach fantasztikus operáját. Részlet Michael Powell és Emeric Pressburger 1951-es operafilmjéből. tovább...
Verdi: Otello
1887. február 5-én mutatták be Milánóban Verdi operáját. A Scala 2001-es előadásában a címszereplő Plácido Domingo, partnere Barbara Frittoli. tovább...
1790. január 26-án mutatták be a bécsi Burgtheaterben a Così fan tutte című Mozart-operát. Az évfordulóra egy 1996-os felvétellel emlékezünk, amelyen a Metropolitanben Cecilia Bartoli Despina szerepét énekli. tovább...
1853. január 19-én mutatták be Verdi operáját a római Teatro Apollóban. Az évfordulóra ezúttal két Pavarotti-felvétellel emlékezünk. tovább...
1801 január 11-én hunyt el az olasz vígopera mestere, Domenico Cimarosa. Máig népszerű vígoperáját, A titkos házasságot ajánljuk e héten olvasóink figyelmébe. tovább...
1710. január 4-én született Giovanni Battista Pergolesi, aki La serva padrona című intermezzójával operatörténetet írt. tovább...
A 86 éves korában elhunyt Melis Györgyre egy bravúros Rossini-részlettel emlékezünk. tovább...
A végzet hatalma
Verdi operáját 1862. november 10-én mutatták be Szentpéterváron, míg Pesten a Nemzeti Színházban 1875. november 9-én került színre első alkalommal. tovább...
Puccini: Nessun dorma
Ma lenne 74 éves Luciano Pavarotti. Utolsó fellépésének felvételével emlékezünk a világhírű tenorra. tovább...
Benjamin Britten: A kis kéményseprő (részlet) tovább...







