Énekes sorsok Budai Líviával

Budai Lívia énekelt már pápának, királynak, császárnak, hercegnek, nemrég pedig Pro Cultura Hungarica díjat kapott. Az idén jubiláló művésznőt a Fidelio azzal a portréfilrészlettel köszönti, amely július 17-én egészében is látható volt a Duna Televízió műsorán.

Budai Lívia Esztergomban született 1950-ben, első fellépésére a Magyar Állami Operaházban 1973-ben került sor Mascagni Parasztbecsületének Luciájaként. Három évtizedet töltött a világ operaszínpadain, ahol legemlékezetesebb alakításait Monteverdi, Verdi, Bizet és Wagner operáiban nyújtotta. 1977 óta tartózkodik külföldön, jelenleg Montrealban él. A külföldi állampolgárok részére adományozható Pro Cultura Hungarica díjat júniusban vehette át Ottawában a magyar kultúra értékeinek megismertetéséért.

Bilicsi Erzsébet és Nagy Katalin rendezésében László Zsuzsa készített vele portréfilmet 1999-ben, egy operaénekeseket bemutató portrésorozat részeként. Olyan jeles előadók ültek a készítők mikrofonja elé, mint Szabó Miklós, Takács Paula vagy Ilosfalvy Róbert. A zenei illusztrációkkal gazdagított, negyvenkilenc perces filmben Budai Lívia többek között a pályakezdésről, a magyarságáról, a kollégáiról mesél, de legszebb szerepeiről és festményeiről is szó esik majd.

A videót a Duna Televízió bocsátotta rendelkezésünkre. A műsor teljes egészében július 17-én szombaton, 12:30-tól volt látható.

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG