A víg özvegy sztárszereposztásban a Dóm téren

Az évad második Dóm téri bemutatója Lehár Ferenc egyik legnépszerűbb és legjelentősebb műve, A víg özvegy lesz. A produkció július 15-én, 16-án, 22-én és 23-án látható.

A produkció rendezője, Kozma Péter pályáját ugyan Magyarországon kezdte, hiszen többek között a Magyar Állami Operaházban is dolgozott, diplomáját viszont az Amerikai Egyesült Államokban szerezte, és azóta is ott dolgozik jelentős társulatoknál operarendezőként.  Parádés szereposztásra számíthatnak A víg özvegy nézői: olyan népszerű színészeket sikerült megnyerni a produkcióba, mint Haumann Péter, Bajor Imre, Csákányi Eszter, Molnár Piroska, Hernádi Judit, Földes Tamás és Szacsvay László. Az operaénekesek közül Herczenik Anna, Keszei Bori, Boncsér Gergely, Gárdai Gábor és Kálmán Péter kápráztatja el a nézőket.

Kozma Péter (fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok)

Bár Kozma Péter rendezőt a színészek a próbaidőszak kezdete előtt nem ismerték, mindegyikük úgy nyilatkozott: várják a közös munkát. Bajor Imre és Hernádi Judit, akik az interneten azért utánanéztek Kozma Péter munkásságának, úgy nyilatkoztak, mindig örülnek, ha új rendezővel lehet dolgozni, hiszen az motivációként hat egy színészre. Míg Bajor először lép a Dóm tér színpadára, addig Hernádi már nem újonc a csillagtetős színházban, és szívesen emlékszik vissza a hajnalig tartó beszélgetésekre, az izgalomra a különös, szabadtéri premier körül. 

Csákányi Eszter is most szerepel először a Szabadtérin, bár már sok jó előadást látott itt. Véleménye szerint A víg özvegy sem marad le majd ezek mögött, hiszen egy minőségi operettről, gyönyörű zenéről, erős műről van szó. Zeke Edit díszlete az akusztikus élmény mellett a látványt is különlegessé teszi, hiszen díszletként egy monumentális, eldöntött Eiffel-tornyot álmodott meg, mögötte pedig vetítéssel jelzik a várost.

A nemrégiben a Nemzet Színészének választott Molnár Piroska számára külön öröm, hogy együtt játszhat Hernádival és Csákányival, hiszen barátnőinek tekinti őket. "Ennek az operettnek gyönyörű a zenéje és a librettója. A kellemes nyárestéken arra van szüksége az embernek, hogy elandalodjon. A víg özvegy erre tökéletesen alkalmas" - foglalta össze Molnár Piroska azt, miért lesz érdemes a közönségnek júliusban Szegedet választani.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG