Kelemen László és Réz András Zene-közelben

Csiba Lajos és Juhász Előd műsora szombat délutánonként hallgatható a Magyar Katolikus Rádió műsorán.

Magyar Katolikus Rádió

A Zene-közelben január 28-i adásában Kelemen Lászlóval hallhatnak beszélgetést az érdeklődők; a Hagyományok Háza főigazgatójával érdekes népzenei-világzenei tendenciákról lesz szó, különös tekintettel a mind divatosabb - és olykor rendkívül sikeres - ún. crossover próbálkozásokra.

A műsorban két jelentős MÜPA-esemény is reflektorfénybe kerül. Egyik a Fábri Zoltán retrospektív sorozat elindítása, amellyel kapcsolatban többek között az 1955-ben készült Körhinta c. film zenei vonatkozásairól is hallhatunk majd érdekességeket Réz Andrástól. A másik kiemelt esemény a Miskolci Szimfonikus Zenekar fellépése Kovács László vezényletével a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, amelyen kizárólag magyar szerzők kompozíciói hangzanak el. Természetesen az aktualitások mellett terveibe is beavat a jeles karmester. Az adásban Sebők Mónika és a Klasszikon együttes érdekes produkcióiról is lesz szó, amely szintén crossover - az opera világából.


Zene-közelben
Magyar Katolikus Rádió, FM 102.1 - 2012. január 28. 15:34-16:30
Csiba Lajos és Juhász Előd műsora
Vendég: Kelemen László (Hagyományok Háza), Réz András (filmesztéta), Kovács László (karmester) és Sebők Mónika (Klasszikon együttes)

Olvasson tovább!

Nézzen utána a Fidipédián!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG