Madame Pompadour színre lép

Leo Fall fülbemászó muzsikájú darabja a rendező, Szinetár Miklós szerint az operett és a musical közötti szokatlan műfajú alkotás.

Az igazi Madame Pompadour Francois Boucher képén

A huszadik század egyik legnépszerűbb operettkomponistája volt az Olmützben született, de Berlinben és Bécsben zeneszerzővé lett Leo Fall. Több műve aratott nagy sikert Budapesten is, majd az 1922-ben színre kerülő Madame Pompadour a világsikert hozta meg a kitűnő zeneszerző számára.

A darab pikáns és fordulatos cselekménye Párizsban, XV. Lajos király udvarában játszódik. Valós tény, hogy e történelmi szempontból tehetetlen uralkodó, minden energiáját erotikus kalandokba "fektette". Neje mellett számos szeretőt tartott, s mikor az éppen aktuális barátnő 1744-ben (állítólag kellő méreg hatására) elhunyt, őt Madame Pompadour követte őfelsége ágyában. Sőt Pompadour akkora hatással volt a királyra, hogy az általában a szép hölgyet meghallgatva döntött a fontosabb államügyekben.

Az operett meséje szerint, mikor Lajos vidéki vadászatra utazik, a Madame - hű komornája kíséretében, természetesen rangrejtve - ellátogat a közismerten közönséges kocsmába, a Művészetek Istállójába, hogy végre az egyszerű néppel - jobban mondva, egy igazi férfival találkozhasson. René d'Estrades gróf ugyancsak rangrejtve van itt, mivel nemrég nősült és egy röpke időre elszökött hazulról, hogy egy igazi nővel tölthesse az éjszakát. Az igazi nő és az igazi férfi természetesen egymásba habarodnak és... De ugyanakkor komoly veszély leselkedik a párra. Pompadour elszánt ellensége, a rendőrminiszter, legjobb ügynöke segítségével akarja rajtakapni a királyi szeretőt. Ha bizonyítani tudná a hűtlenségét, a kezébe tarthatná a roppant okos és befolyásos dámát.

Ami pedig Fall Leo szenzációs és fülbemászó melódiákkal teli muzsikáját illeti, álljon itt a szakemberek véleménye: "Ízig-vérig modern muzsikus - művész a javából. Invenciózus és ízléses, kiváló tehetség, ha valaki, ő becsületet szerez a huszadik századi bécsi operettnek!"  "Remek dallamok, remek hangszerelés és nem utolsó sorban remek szereplehetőségek a siker titka!" Ezért döntött úgy a Budapesti Operettszínház a Szentpétervári Zenés Komédia Színházzal közösen - ahol 2008-ban tartották a premiert -, hogy a mai közönséggel is megismerteti ezt a máig is aktuális művet.

Ott és Budapesten is Szinetár Miklós állította színpadra a darabot. A rendező akkor úgy nyilatkozott, hogy a Madame Pompadourt az operett és a musical műfaja között elhelyezkedő szokatlan alkotásnak tartja. A mű hősei időnként megpróbálnak kitörni az életüket meghatározó könyörtelen keretek közül, ám ez korántsem mindig tűnik lehetségesnek. A címszerepet Kalocsai Zsuzsa és Fischl Mónika, Renét Vadász Zsolt és Vadász Dániel alakítja. A király szerepében Huszti Péter, Belotte-ként Oszvald Marika, Calicotként Csere László, Madeleine-ként Kékkovács Mara, a Rendőrminiszterként Faragó András, Róka titkos ügynökként pedig Peller Károly látható. 

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 2 18:32 2010.05.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Kedves fórumozók!

     

    Szeretném segítségüket/segítségeteket kérni. Elsősorban azokét, akik láttak már operettet. Nagyon megköszönném, ha készülő szakdolgozatomhoz hozzájárulnátok egy kérdőív kitöltésével. A kérdések az operett műfajjal és a Budapesti Operettszínház operett előadásaival kapcsolatosak.

     

    Köszönöm!

     

    Link: http://ripet.hu/feedback.php?kid=foszjrz4rf4z4y1p

  2. 1 22:23 2010.04.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Szerintem Szinetár avitt, erről az Opera igazgatójaként már bizonyított.  Takarodót kéne fújni és átadni a helyet a tehetségesebb fiataloknak. A motyorgó , öreg Huszti operettet énekel..? Ugyan már!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG