Persze közben rájöttem, hogy ki (k) áll(nak)  a háttérben. A világhírű német író, akit mi magyarok annyira imádunk, hogy csak egyszerűen ...... a fene  egye meg, szégyen, de nem jut eszembe a neve. Megvan. Gartner  Gyula bácsi. És barátja. Be akarnak törni ugye a filmvilágba, mert egy Nobel nem elég, kellene egy vagy Oscar is. És számukra a filmvilágba a Broadway-en keresztül vezet az út. Schicksallosgikeit in Schwarz vagy valami ilyesmi volt a Werk cím, de aztán változtattak rajta, hogy elkerüljék a gyanút. ( a gyanúpert. Hogy ne éljenek vele a zantiszemiták -  ne éljenek vele vissza. Mert itt félig afro-félig amerikairól van szó, aki a Fehér Háznak nevezett szörnyű helyen kell, hogy szenvedjen a bőrének az színe miatt. És hiába adnak neki Béke- Nobel díjat ő csak azért katonák tizezreit küldi szét a világba, hogy terjesszék a zigét, mert ő nem hátrál meg. (És a producerek sem, mert kell a zsozsó.)  És közben szenved de piszkosul. És a zene is maga a szenvedés. És a néző sír. A végén kisgyerekek szaladnak be, és  néhány kiskutya is. Talán egy cica is, olyan cirmos, de ezen még vitatkoznak.  Minden olyan ari. Így a siker biztos. Broadway. Film. Oscar eső. Biztos recept.

Mostmár biztos, hogy a világ megőrült. Már Rejtő jenő Főrovosa se tudná meggyógyítani. Kész. Vége. Ennyi volt.