A Budapesti Operettszínház produkciói Németországban

Érvénybe lépett az, a magyar színházi életben példa nélküli megállapodás, amelynek keretében A Szépség és a Szörnyeteg budapesti előadása a következő években 300 alkalommal kerül színre német nyelvterületen, a herendi porcelán designjával, a Budapesti Operettszínház több mint 100 tagú együttesének közreműködésével.

A Szépség és a Szörnyeteg (fotó: Budapesti Operettszínház)

"Ez a megállapodás óriási nemzetközi elismerés a budapesti társulatnak, belépőt jelent a Nagymező utcai teátrumnak és produkcióinak a legelitebb nemzetközi zenés-színházi klubba" - fogalmazott Lőrinczy György, a színház külföldi menedzsmentjét végző Pentaton Ügynökség vezetője. Mint hozzátette, hat éve dolgoznak azon itthon és külföldön, hogy megvalósuljon ez az áttörés, amely már most láthatóan újabb perspektívákat nyit a külföldi együttműködésekben. A megállapodást egy hétvégi bemutató "hitelesítette": a kölni Musical Dome-ban 1700 néző állva ünnepelte a Budapesti Operettszínház előadását, A Szépség és a Szörnyeteg című produkciót a Disney színházi igazgatója is világszínvonalúnak minősítette - hangsúlyozta Lőrinczy György. Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház főigazgatója a további vendégszereplésekről szólva elmondta, hogy operettgálával lépnek fel decemberben Münchenben és Nürnberg, februárban Ománban, majd márciusban Szentpéterváron. A Marica grófnő Baden-Badenben, a Csárdáskirálynő pedig a Tel-Aviv-i Operában lesz látható.

Ioan Dacian Nemzeti Operettszínház, Bukarest

"Nagyon fontosak a vendégjátékok, de én az általunk alapított Európai Zenés Színházi Unión belül megvalósult koprodukciókra is büszke vagyok" - mutatott rá Kerényi Miklós Gábor, az intézmény főigazgatója, aki szerint csak a vendégjátékok és a koprodukciók segítségével tudnak a 25 százalék alatti állami támogatás mellett csaknem félezer munkatársat foglalkoztatni a gazdasági válság közepette.

Kerényi kitért arra is, hogy december 18-án a szentpétervári Zenés Komédia Színházban ismét felújítják az általa rendezett A bajadér című produkciót, így világszerte már tíz olyan magyar operett lesz műsoron - Bukarestben, Prágában, Szentpéterváron és Jekatyerinburgban helyi szereplőkkel - amelyek koncepciója és az alkotók a Budapesti Operettszínházhoz köthetők. A tizenegyedik Kálmán Imre A montmartre-i ibolya című műve lesz tavasszal, szintén Szentpétervárott, azt Szinetár Miklós állítja színpadra. A musicalek terén is elindult ez a koprodukciós folyamat. Bukarestben Béres Attila az áprilisban színpadra állított Rebecca-rendezéséért a napokban vette át az elmúlt évad legjobb produkciójának és a legjobb rendezésének járó díjat, míg a Szabó Magda regényéből készült Abigélt pedig 2012 szeptemberében Somogyi Szilárd rendezésében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata tűzi műsorára.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG