Alice Musicalországban

A Tavaszébredés alkotói, Steven Sater és Duncan Sheik jelenleg Londonban, a National Theatre-ben dolgoznak új musicalükön, amelyet Lewis Carroll regénye inspirált.

Duncan Sheik és Steven Sater

A musical címe Alice By Heart, a felkérést pedig a londoni színháztól kapta a szövegíró Sater és a zeneszerző Sheik: a National Theatre Connections névre hallgató programjában az Egyesült Királyság ifjúsági színházai számára „fejlesztenek" darabokat. Sater úgy nyilatkozott, a musical alapvetően arról szól, mit jelent felnőni, a gyerekkort magunk mögött hagyni, s ez milyen nehézségek elé állít bennünket. Bár van Alice nevű karakter a musicalben, a szerzőpáros társulati darabot ír, amelyben a szereplők együtt mesélik a fájdalom és az elvesztés témáit sem megkerülő történetet.

Az első műhelymunkára Los Angelesben került sor, ahol tizenévesekkel dolgoztak. A jelenleg is zajló kéthetes londoni workshop alatt a forgatókönyvíró-producer Jessie Nelson (többek között a Nevem Sam, az Édesek és mostohák, illetve a Férjhez mész, mert azt mondtam filmek fűződnek a nevéhez) segíti a munkát, amelyben fiatal brit színészek közreműködnek, de részt vesz benne a Prometheus Bound zenekarból ismert Lance Horne, aki a projekt zenei vezetője.  

Steven Sater és Duncan Sheik tervei szerint júliusra elkészül az egyelőre 12 szereplőre írt darab szövegkönyve és zenéje, ezt novemberben mutatják be egy újabb workshop keretében a brit fővárosban, amelyen mintegy harminc brit ifjúsági színház művészeti vezetője kap meghívást. Az első fiatal közönséget szóló premierekre 2012 februárjában kerülhet sor, amelyet Londonban vagy New Yorkban követhet a professzionális bemutató. A kér közönséget célzó darab között történetben nem, hosszúságban azonban lesz különbség: az ifjúsági verziót hatvan-, az üzleti alapokon nyugvó produkciót kilencvenpercesre tervezik.

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG