Westerneposzból musical

A hét Oscar-díjjal jutalmazott Farkasokkal táncoló sem ússza meg, hogy Broadway-musical legyen belőle.

A projekt még igencsak a kezdetén tart. Matt Murphy producer arról nyilatkozott, hogy megvette Michael Blake 1986-os regényének jogait, amelynek alapján a négy évvel később forgatott filmet Kevin Costner. Murphy az alkotócsapatból nem nevezett meg senkit, azt viszont leszögezte: az amerikai indiánok kultúráját igyekeznek minél autentikusabban megjeleníteni, ezért a zeneszerző kap majd egy, a tradicionális indián zenében jártas szakértőt, és az ünnepeket, rituálékat hűen bemutató előadás társulatába is keresnek indián származású színészeket, táncosokat. A producer ígérete szerint lenyűgöző lesz a látvány, a filmben nagy számban megjelenő állatokat kreatív módon ábrázolják majd a színpadon.

Matt Murphy az Oltári fiúk producereként érkezett a Broadwayre, jelenleg a Virtually Me! című, a Twitter- és Facebook-generációról szóló musicalen dolgozik.

 

 

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG