Harmincéves Macskák

Londonban 1981. május 11-én mutatták be a világ egyik legismertebb és legkedveltebb musicaljét, amely a brit fővárosban húsz, New Yorkban 18 évig futott egyfolytában, a Madách Színházban pedig 1983 óta van műsoron.

Macskák

Andrew Lloyd Webber T. S. Eliot angol költő versciklusát álmodta színpadra. Webber a dalokat Eliot ciklusára komponálta, kivéve a legismertebbet: a Memory szövegét Trevor Nunn állította össze a költő két másik verse alapján. A zene eklektikus, a klasszikus popzenétől a dzsesszen át a rockig, sőt a magasztos himnuszig minden megtalálható benne, olykor akusztikus, olykor elektromos kísérettel. A londoni West Enden az 1981. május 11-i bemutató a fülbemászó zenén kívül a szemkápráztató koreográfiával, pazar jelmezekkel, csodálatos sminkjeivel hódította meg a közönséget. A darabot azóta több mint húsz ország közel kétszázötven 250 városában mutatták be, és eddig húsz nyelvre fordították le.

A komponista mindig is hitt a nagy költségvetésű, sokszereplős, rengeteg munkával kidolgozott szuperprodukciókban: a darab első bemutatója Londonban 900 ezer fontba, New Yorkban ötmillió dollárba került, a látvány és a hang valósággal letaglózta a nézőket. A Macskák végül Londonban a negyedik leghosszabban futó színpadi mű lett, 1981 és 2002 között 8949 alkalommal került színre, a New York-i Broadway-n pedig 1982 és 2002 között 7485 alkalommal játszották. Ezt a rekordot csak egy másik Webber-darab, Az operaház fantomja tudta felülmúlni.

A komponista nehéz utat járt be a premierig, mert az öreg színházi rókák szkeptikusan fogadták az életüket eldaloló-eltáncoló, nagyon is emberi tulajdonságokkal bíró macskák ötletét. Amikor a Warner Brothers kihátrált a produkcióból, Webber azt mondta nekik: gondolják meg, hogy a világ fele utálja a macskákat, a másik fele viszont imádja: "Én megelégszem ezzel az 50 százalékkal" - reagált a zeneszerző. A sikertörténet őt igazolta, műve ugyanis nemcsak a közönség tetszését nyerte el, hanem nyolc Tony-díjat is besöpört. A sikerdarabhoz olyan művészek neve kötődik, mint Elaine Paige, aki a próbán megsérült Judi Dench szerepét vette át, és Sarah Brightman, Webber egykori felesége.

A Macskák 1983. március 25-én érkeztek meg Magyarországra, világhódító útjuk harmadik állomásaként. A Romhányi József által fordított darab bemutatóját a Madách Színházban tartották Szirtes Tamás és Seregi László rendezésében, a darab - magyar színpadokon példátlan - 1300. előadását 2010 januárjában ünnepelték.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG