India, Párizs és a Nagymező utca

Kerényi Miklós Gábor rendező, a Budapesti Operettszínház igazgatója definíciója szerint az operett az őrült szerelem rendkívül aktuális műfaja. A teátrum új, a szentpétervári Zenés Komédia Színházzal és a Budapesti Tavaszi Fesztivállal koprodukcióban létrehozott előadása, A Bajadér történetének központjában is éppen ez áll.


Odette Darimonde: Miklósa Erika

Az alkotók célja az, hogy kortalanul álmodják színpadra az 1921-ben írt Kálmán-operettet, amelyben kelet és nyugat, a férfi és a női mágia, múlt, jelen és jövő találkozik. A darab középpontjában továbbra is Radjami indiai herceg, Lahore trónörököse és Odette Darimonde szerelme áll. (Az Oxfordban végzett hercegnek hazája törvényei szerint meg kell nősülnie, el kell foglalnia ősei trónját, de közben beleszeret a párizsi művésznőbe, és hogy megszerezze őt, hipnotikus képességeit is beveti. ) Ám a modern operettjátszáshoz elengedhetetlen az új szöveg. Müller Péter Sziámi számára játékos munka volt az újrafordítás, ám egyetlen dalnál ódzkodott ettől. A szövegíró a Shimmyről csak annyit mondott: remekmű. Ennek ellenére mégis elkészült az új változat, amit Oszvald Marika jobbnak tart az eredetinél.

A szöveg mellett A Bajadér dramaturgiájába is beavatkozott a rendező és Kállai István, hogy egy, a mai világba illesztett, korszerű, de a hagyományokat, elsősorban az izgalmas zenét őrző produkció kerüljön színre, és széles közönségrétegeket szólítson meg a régi operettrajongóktól a fiatalokig. Így a módosult néhány szereplő foglalkozása, múltja, hobbija – így lett álnéven ünnepelt slágerszerző a herceg –, és még egy magyar újságíró is bekerült a párizsi forgatagba. Az operetteknél szokásos, hogy a szerzők más műveiből dalokat kölcsönöznek, így az előadásban a Haccacáré (Barbár tánc címen) és a Lári-fári (Potyacsókként) hangzik fel.

Az előadás különlegessége a szereposztás. Odette-et Miklósa Erika alakítja, aki először játszik a könnyedebbnek tartott műfajban, számára azonban mindez továbblépési lehetőséget jelent, hiszen az éneklés mellett komoly színészi teljesítményt kell nyújtani: prózát mondani és táncolni. És van még egy nagyon fontos indok, amiért az operaénekesnő elvállalta a felkérést, ez pedig a közösséghez tartozás élménye. Párja, Radjami herceg szerepében Dolhai Attila látható, míg az eredeti librettó tortagyárosából íróvá lett Fülöpöt az Operettszínházba visszatérő Csere László játssza, akinek partnere „hagyományosan” Oszvald Marika lesz. Miklósa Erika mellett az operaszínpadokról érkezik az Operettben is otthonosan mozgó Fischl Mónika, Lukács Anita, Vadász Dániel és Dániel Gábor, a fiatal generáció szubrett-táncos komikus párosait Szendy Szilvi, kerényi Miklós Máté, Bódi Barbara, Szabó Dávid, Kékkovács Mara és Peller Károly alkotják. A további szerepekben Dézsy Szabó Gábor, Petridisz Hrisztosz, Marik Péter, Langer Soma, Jantyik Csaba, Péter Richárd Sánta László és Oláh Tibor látható. A produkció koreográfusa Lőcsei Jenő, díszlettervezője Túri Erzsébet, a jelmezekért Velich Rita felelős. A zenei vezető Makláry László, akit Komlós Péter, a Bartók Vonósnégyes primariusa segít zenei konzultánsként.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 12:10 2009.03.22
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Hogy sikerültek a premierek? Eddig csak ezt a beszámolót találtam:

    http://www.prae.hu/prae/articles.php?aid=1931
     



    viszont nem derül ki belőle igazán, milyen volt az eredeti darab. Nincsenek emlékei valakinek?



    És mit szóltok Miklósához? Már megint egy igazi "alternadíva" szerep, nem?

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG