Julie Taymor perel a Pókember miatt

Szerzői jogainak megértése miatt Julie Taymor, a Pókember-musical társszerzője és elbocsátott rendezője beperelte a jelenleg is futó előadás producereit.

A 65 millió dollár költséggel színpadra állított, hetente egymillió dollárnál többe kerülő megashow kapcsán írtunk arról, hogy a premiernek újabb és újabb időpontokat tűztek ki, hogy balesetek történtel a közreműködőkkel az eddigi 101 preview alatt - általában harmincnál több bemutató előtti nyilvános előadást nem tartanak a Broadway-n -, valamint arról, hogy negatív kritikákat kapott az előadás. A producerek márciusban elbocsátották Julie Taymort, egy dramaturg a darabot megszabadította a gyengeségeitől, Bono és Edge két új dalt írtak a musicalhez.

Broadway, Pókember

A Spider-Man Turn Off The Dark premierjée végül júniusban került sor, és bár a kritikák nem kímélték az előadást, zsúfolt házakkal megy, és heti egymillió dolláros bevételt könyvelhet el. Taymor szerint, akit időközben a legjobb musicalrendező kategóriában Tony-díjra jelöltek, szerint azonban dramaturgiai beavatkozás ide vagy oda, a darab továbbra is az ő általa jegyzett szövegkönyvre épül, így folyamatosan megsértik szerzői jogait, és a musical színrevitelébe befektetett munkáját sem kompenzálták. A rendezőnő jogi képviselője ezért egymillió dolláros kártérítést követel a periratban.

A producerek, Michael Cohl és Jeremiah J. Harris azonban közleményben utasították vissza a követelést. Mint fogalmaztak: Taymornak minden járandóságát kifizették, ezt a bíróságon úgy is bizonyítják, és egyszer s mindenkorra pontot tesznek a vita végére.

A Pókember-musical körüli hercehurca, a pénzügyi nehézségek, a premier sokszori elhalasztása, a preview-k alatti balesetek, a technikai hibák, a negatív kritikák, a darab átírása nem kevés iróniát tartalmazó musicalírásra ihletett: a The Legend of Julie Taymor szereplői közt van egy diktátori hajlamoktól nem mentes, elképesztő víziókkal bíró rendező, egy kérlelhetetlen, véres tollú kritikus, egy "lövése-nincs-a-dologról" típusú rocksztár, egy intrikus producer, egy naiv színész és egy filmsztár színésznő. (A szereplők beazonosítását ez a cikkünk segíti.) A daloknak olyan címei vannak, mint Ég a Broadway, A fiúk lezuhannak a gerendáról, 65 millió!, Julie, Julie, miért bántottál engem? Travis Ferguson és Dave Ogrin musicaljét a New York International Fringe Festival keretében augusztusban mutatták be.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG