Színház születésnapra

A Sondheim on Sondheim című új zenés darab premierjén jelentették be, hogy a Henry Miller Theatre az ötven éve alkotó zeneszerző-szövegíró nevét veszi fel.

Stephen Sondheim

A Henry Miller Theatre tavaly ősszel, teljes felújítás után nyitotta meg ismét a kapuit. A március 22-én nyolcvanadik születésnapját többek közt a New York-i Filharmonikusok és a londoni Királyi Filharmonikusok által is megünnepelt Sondheimről elnevezett színházban esténként 1055 néző foglalhat helyet.

Stephen Sondheim librettistaként Leonard Bernstein oldalán lett világhírű a West Side Storyval. Azóta közel kéttucatnyi zenés darabot komponált, magyar színpadokon azonban nem túl sikeres: 2005-ben Marosvásárhelyen játszották a Hallottátok, mi esett meg útban a Fórum felé?! című a darabot, előtte az 1999/2000 évadban Kaposváron a Sweeney Toddot. A londoni borbély története Nyakfelmetsző címmel horrormusicalként, sőt horroroperaként 1992-ben az Erkel Színházban megbukott, a kaposvári előadás azonban Ascher Tamás rendezésében az Országos Színházi Találkozón és a kritikusok körében is számos díjat szerzett. A Little Night Music Egy nyári éj mosolya címmel két kevéssé érdekes előadásban került színpadra. Annál jelentősebb lehetett volna az Orgyilkosok a Rock, pontosabban a Csikk Színházban, de nem játszhatták túl sokáig.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG